Szerednyey Béla első videóklipjét készítette el a Madáchban

Szerednyey Béla különleges feladatot kapott. Már számtalan szerepben kipróbálhatta magát, azonban a klipforgatás kimaradt az életéből eddig. A Madách Színház csapata viszont egy különleges videóval készült a közönségnek, melyben a színész mint szerelmes hajóskapitány kergeti a hableányt.

A Madách Színház január 6-tól ismét műsorára tűzi a nagy sikerű Tanulmány a nőkről című musical comedy-t, a klasszikus film újragondolását.

 

tanulmany03

 

A darab során számtalan kiváló dal csendül fel, a közönség kedvence azonban egyértelműen a Barnabőrű hableány, Szerednyey Béla előadásában. A rendező, Szente Vajk az egyik szereplőt, Puskás Petit és csapatát kérte fel a klip elkészítésére, amit végül két nap alatt forgattak le. A felvételek során több száz színes lufit fújtak fel, a színészek és a táncosok pedig a hatvanas években divatosnak számító ruhákat, sminket és frizurát viseltek.

 

Íme, a klip:

 

 

"Szente Vajk szerette volna modernizálni az egyik dalt, de végül arra jöttünk rá, hogy a Barnabőrű hableány így jó, ahogy van, Szerednyey Béla pedig remek főszereplő hozzá, így itt az ideje, hogy elkészítsük az első klipjét. Borzasztóan izgultam, hiszen azokat rendeztem, akikkel együtt szerepelek a darabban. Béla nagyon jól fogadta az ötletünket, fantasztikus volt a két nap, nagyon jól szórakozott az egész stáb a forgatás alatt - árulta el Puskás Peti a klipről, melyben Szulák Andrea, Polyák Lilla, Simon Kornél ,Trecskó Zsófia , Simon Boglárka és Magyar Attila mellett saját maga is szerepel.

 

tanulmany02

 

Tanulmány a nőkről januárban újra a Madáchban:

 

A hatvanas évek egyik legsikeresebb magyar filmje, a Tanulmány a nőkről című vígjáték színpadi adaptációját, a nosztalgiát idéző kor slágereivel és a jelen népszerű színészeivel januárban újra láthatják a Madách Színházban.

 

Tudjuk, hogy „szeretni kell, ennyi az egész", de mi történik, ha három nő eldönti: „nem leszek a játékszered", ezért aztán „most kéne abbahagyni". Zsuzsa, Éva és Jolán felkeresik a fiatal ügyvédnőt, Dr. Képes Verát és elmondják neki, hogy „látod, ez a szerelem" majd felkérik válópereik lebonyolítására. Vera hatalmas lendülettel veti bele magát élete első ügyeibe, de becsúszik „egy apró hiba". A három férj ráébred: Verát kell „szeretni bolondulásig". A nők hiába érzik úgy: „nem vagyok ideges fő a nyugalom", tudják, hogy a szerelmet bizony „félteni kell". Ezért megpróbálják visszaszerezni a férfiakat.


És noha „nincsen olyan ember, ki ne érezné egyszer, hogy sírni kell", a Madách Színház musical comedy-je, csak úgy, mint a film, bizonyosan felszárít minden könnyet és derűt visz a mindennapokba.

 

Ahogy a mondás tartja, „ami a szívemen, a számon", de a lényeg: „ugye te is akarod?"

 

 

süti beállítások módosítása