‘Silent Night’ – Serbán Attila ünnepi koncerttel készül a Madáchban

Az első, 2013-as Silent Night című koncert után Serbán Attila idén ismét a legszebb ünnepi dalokkal várja a nézőket a Madách Színházban. A színész a karácsonyi készülődésről és az év végi hajtásról is mesélt.

Igaz, hogy Serbán Attila számára 2015 utolsó hónapja elsősorban munkával telik, de a decemberi 17-ei est a “megérkezésről”, a lazításról, a feltöltődésről és természetesen a karácsonyi hangulatról szól majd.

 

“Nagyon várom a karácsonyt, nekem ez a legkedvesebb ünnepem, szeretem a hangulatát, az üzenetét, a családommal eltöltött időt. Mi mindig jókat eszünk-iszunk és a párommal már most tervezzük a menüt. Tavaly kicsit több időm volt a felkészülésre, de az tény, hogy még soha nem sikerült szeptemberben megvennem az ajándékokat” – mesélte a színész.

 

Serbán Attila elárulta, hogy a következő hetekben sem lesz egyszerű ráhangolódnia az ünnepekere, nemrég tért haza a Szépség és a Szörnyeteg svájci turnéjáról, zajlik az István, a király előadássorozat, a Madáchban a Mary Poppins-ban játszik és próbálják a Spamalotot, a Macskákat. A sűrű munka mellett még Baselben, a karácsonyi vásárban “kóstoltak bele” a karácsonyi hangulatba.

 serbi05

 

“Engem ezek az ellopott órák is feltöltenek, a forralt bor, a finom ételek, az, hogy a párommal tölthetek egy kis időt. A koncertre viszont már nagyon készülök. A karácsonyi műsor dédelgetett álmom volt, két évvel ezelőtt, hosszadalmas időpont egyeztetés után nagy sikerrel rendeztük meg az első ünnepi estet, és egyértelműen a folytatás mellett döntöttünk. Idén Polyák Lilla lesz a vendégem, a nézőtéren természetesen ott ül majd Feke Pál is, akivel még 2013-ban énekeltünk együtt a Silent Night koncerten. Hiszek abban, hogy egy héttel szenteste előtt méltóképp hangolódhatunk majd rá a karácsonyra” – avatott be Serbán Attila, majd hozzátette, hogy szerencsére a produkcióval kapcsolatban nem kellett kompromisszumot kötnie, a kedvenc dalai csendülnek fel. Polyák Lilla szintén elhozza a legszebb ünnepi slágereket, és duettek is szerepelnek a műsorban, a líraibb és pörgősebb klasszikusokból válogatva.

 serbi01

 

“Temesi Berci zenész kollégám segít áthangszerelni a számokat, a 40 tagú Jazz And More kórus fellépése is emeli az est fényét. A Madách Színháztól megkaptuk a Sors bolondjai című vígjáték díszletét, így lehetőségünk lesz háttérvetítésekre. Természetesen hallhatók lesznek az olyan közkedvelt slágerek, mint a ‘Santa Claus is coming to Town’ vagy a ‘Silent Night’, de a Jézus Krisztus Szupersztár című musicalből is válogattam dalokat. Arra viszont törekszem, hogy ne egy mézes-mázos, csupán lírai blokkokból álló előadás szülessen, a humornak, a gegeknek és a lazításnak épp úgy helye lesz a koncerten. Ha a nézők azzal az érzéssel távoznak az előadás után, hogy szívesen hallgatták volna még akár órákig is, akkor azt hiszem minden célunkat elértük.” – fogalmazott a színész.

 

Serbán Attila koncertjén közreműködik a Jazz And More kórus Halkovics Ágnes vezetésével, valamint Bubernyák Zoltán (billentyűk), Dajka Krisztián (gitár), Temesi Berci (basszusgitár) és Végh Balázs (dobok).

 

 

Színház.hu/V.K.

 

süti beállítások módosítása