"A szinház fütve leend" – Plakátkiállítás nyílik Debrecenben

A Csokonai Színház fennállásának 150 éves évfordulója alkalmából plakátkiállítás nyílik a b24 Galériában.


A szinház fütve leend című tárlat átfogó képed ad a debreceni teátrum történetéről, a kiállítás rendezői a kezdetektől egészen napjainkig válogattak a fellelhető plakátok közül. A cím sem véletlen: 1865-ben, mikor Reszler István társulata felavatta a debreceni kőszínházat, egyáltalán nem volt megszokott, hogy az időjárás viszontagságaitól óvó, fűtött térben lehet színházat nézni, ezért ezt az újdonságot célszerű volt a plakátokon is jelölni (az idézet a kiállításon is látható Ernani-plakátról származik).

 

csokonai 1918

 

A bemutatott alkotások között találni 1862-ből származót – mely még az ideiglenes játszóhelyek, a magtár, a szín, a fogadó, illetve a deszkaszínház emlékét őrzi – és természetesen a színház megnyitójára készült plakát is szemügyre vehető – ez utóbbi szerint az október 7-i ünnepségen „Jókainé asszony” szavalta el Jókai Mór erre az eseményre írt Prológját.

 

A kiállított színházi plakátok igazi kordokumentumoknak tekinthetők. A nézelődő nyelvtörténeti érdekességeket fedezhet fel a feliratokon, s az is beszédes, hogy melyik korban milyen tartalmakat tartottak fontosnak a készítők. Az első időkben csak feliratokat látni, később geometriai alakok is felbukkannak, hogy idővel a fotóművészet és a számítógépes grafikai megoldások is megmutathassák magukat. Érdekes azt is szemügyre venni, hogy milyen típusú információk jelennek meg a plakátokon – melyeket kezdetben naponta készítettek, így mindig az aktuális dátum került rá. Ma már furcsának tűnhet, hogy régen a színpad gépezeteinek, díszleteinek a készítőjét és a karmestert jelölték, a rendezőt viszont nem tartották említésre méltónak; vagy hogy jó ideig az alkotóknak csak a vezetékneve volt olvasható, a keresztnevek csak később váltak fontossá. A színház 1915-ben vette fel a Csokonai nevet, az ezt megelőző névváltozatok és bélyegző-, illetve címervariációk is szórakoztatóak.

 

b24 csokonai jubileumi plakatkiallitas

 

 

Érdekesség, hogy egyes gyakran műsorra tűzött drámai művek vagy operák megjelenítésének történetét is nyomon követheti a látogató. Ilyen például A sevillai borbély vagy a Faust, utóbbinak izgalmas összehasonlítani az 1870-ben, az 1917-ben és a múlt század közepén készült plakátjait, érdekes elmélázni a képzőművészeti trendeket követő sajátosságokon.

 

A körülbelül 150 plakátot felvonultató tárlaton természetesen a régi idők nagy nevei – Darvas Lili, Jászai Mari, Latinovits Zoltán – is föltűnnek, ám a készítő, grafikusok neveiről sem ildomos megfeledkezni. A galériában Józsa János, Móré Mihály, Bozó Gyula, Kónya Ábel, Ondraschek Péter, Árokszállási Ronald műveit láthatják az érdeklődők.

 

A kiállítást a b24 Galéria (Debrecen, Batthyány u. 24.) szervezi a Csokonai Színházzal együttműködésben, valamint Hajdú-Bihar Megyei Levéltár és az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum támogatásával.

 

A megnyitó időpontja: 2015. december 17., 17 óra.

 

csokonaiszinhaz.hu

 

 

 

süti beállítások módosítása