Bakonyi Csilla nyerte a Domján Edit-díjat

A Domján Edit-díjat 2015-ben Bakonyi Csilla, a Jászai Mari Színház társulatának tagja kapta.


A díjat Domján Edit emlékére alapították, célja Domján Edit nevének és emlkékének megőrzése. Domján Edit hét évig játszott vidéken, az alapítvány ezért tehetséges, fiatal, vidéken játszó színésznők művészetét ismeri el a díj odaítélésével; melyről az alapítvány kuratóriuma (Aldobolyi Nagy György zeneszerző, Bencze Ilona színművésznő, Dunai Tamás színművész, Ézsiás Erzsébet újságíró, Dr. Nagy Imre érsebész és Vajda Márta, a Magyar Színházi Társaság titkára) dönt vidéki színházak javaslatai alapján.

A korábbi években (két év kivételével) a díjat mindig egy-egy színésznő kapta, az idei évben Bakonyi Csilla, a Jászai Mari Színház társulatának tagja.

 

Bakonyi Szakonyi

Fotó: Prokl Violetta

 

A díjat Szakonyi Károly, az alapítvány kuratóriumának elnöke és Vajda Márta, a kuratórium tagja adtak át december 12-én, a Házasságon innen és túl című előadás premierjén, a Jászai Mari Színházban.


Bakonyi Csilla a 2012/2013-as évad kamaraszínházi előadásában, a Testőrben mutatkozott be Tatabányán. A következő évadban eljátszotta a Rokonokban Kopjáss István feleségét, A balkáni kobrában Ankicát és A vágy villamosában Kerekes Éva partnereként Stella DuBois-t, melyekért 2014-ben elnyerte a Jászai Mari Színház Közönségdíját.

 

A 25. jubileumi évadban - a színház alapító társulati tagjaként - szerepelt A hüyéje, a Vízkereszt, vagy amit akartok valamint A tribádok éjszakája című előadásokban. Az idei évadban a Godspell után második bemutató előadása a Házasságon innen és túl, de látható majd A salemi boszorkányokban és Az öngyilkosban is.

Bakonyi

 

A Domján Edit-díj eddigi díjazottjai:

 

1992 Jónás Judit Pécs
1993 Pregitzer Fruzsina Nyíregyháza
1994 Varjú Olga Nyíregyháza
1995 Palásthy Bea Zalaegerszeg
1996 Majzik Edit Debrecen
1997 Fekete Gizi Szeged
1998 Dimanopulu Afrodité Eger
1999 Varga Zsuzsa Kaposvár
2000 Danyi Judit Kecskemét
2001 Létay Dóra Szolnok
2001 Szabó Márta Nyíregyháza
2001 Varga Éva Debrecen
2002 Müller Júlia Szeged
2003 Kovács Edit Békéscsaba
2004 Borsos Beáta Veszprém
2005 Dósa Zsuzsa Győr
2006 Nádasy Erika Eger
2007 Csapó Virág Kaposvár
2008 Darabont Mikold Pécsi Nemzeti Színház
2009 Balsai Móni Győri Nemzeti Színház
2010 Kuthy Patrícia Nyíregyháza
2011 Szirbik Bernadett Miskolc
2012 Csonka Szilvia Szombathely
2012 Mészáros Sára Kaposvár
2012 Trokán Nóra Kecskemét
2013 Pap Lujza Zalaegerszeg
2014 Nyári Szilvia Kaposvár

 

 

süti beállítások módosítása