Rubold Ödön kapja az Ivánka Csaba-díjat

Rubold Ödön Jászai Mari-díjas színművész nyerte el idén az Ivánka Csaba-díjat.

Pusztai Ágoston szobrászművész alkotását - rendkívül igényes, klasszikus és kortárs színművekben, tragédiákban, komédiákban, zenés színházi produkciókban, filmek és televíziós játékok sokaságában egyaránt hiteles, intuitív alakításaiért, elhivatottságtól vezérelt s nagy szakmai felkészültséggel végzett, emberi fedezettel megalapozott művészi munkájának elismeréseként kapja.

 

A díjat egy pályatársakból álló kuratórium ítéli oda minden évben. A kitüntetést a Bajor Gizi Színészmúzeumban Hámori Ildikó színművész adta át. 

 

rubold-odon-original-54519

 

Rubold Ödön Jászai Mari-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett színművész. A villamos mérnöki diploma megszerzése, s a Szkéné Színházbankibontakozó színházművészeti élmények  után,  a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1982-ben végzett Marton Endre tanítványaként. 1982-1997 között a Nemzeti Színház elismert fiatal művésze volt, akinek a társulat a Rajz János-díjat két alkalommal, s a Farkas-Ratkó – díjat három ízben ítélte oda titkos szavazással.  1997-1999 között szabadfoglalkozású, majd  1999-2009 között a kecskeméti Katona József Színház társulatának tagja volt.  2009-től ismét szabadfoglalkozású színművész. Napjainkban a Nemzeti Színház  vendégművésze és ifjúsági programjainak gondozója.


Országos ismertséget Bacsó Péter Te rongyos élet című filmjének egyik főszerepe: Báró Samoday kornél alakítása hozott számára.

 

Ivánka Csaba (1948-1996) a Nemzeti Színház tragikusan fiatalon elhunyt nagytehetségű színész-rendezője volt. Az Ő emlékét is őrzi ez az egyre rangosabb elismerés. A kitüntetést korábban SZAKÁCSI SÁNDOR, CSERNUS MARIANN, MIHÁLYFI BALÁZS, BUBIK ISTVÁN, VÉGH PÉTER, KÉZDY GYÖRGY, KUBIK ANNA, KOVÁTS ADÉL, ŐZE ÁRON, BÁN JÁNOS, TÓTH ÉVA, HIRTLING ISTVÁN, KEREKES ÉVAszínművészek és FEKETE MARI zenei vezető nyerték el.

süti beállítások módosítása