"Az Abigél személyes üzenetet hordoz mindannyiunknak" - Veszprémben a musical

December 18-án Kocsák Tibor, Somogyi Szilárd és Miklós Tibor művét, az Abigélt Tóth Loon rendezésében mutatják be a Veszprémi Petőfi Színházban.

Kéri Kitty Horn Mici szerepét alakítja az Abigél című musicalben:

 

"Az Abigél csodálatos regény, újra olvasva még többet adott, mint kamasz koromban. Horn Mici alakja és világszemlélete nagyon közel áll hozzám, örülök, hogy "vele" találkozhattam. Először a férjét, aztán a fiát veszítette el, "értelmetlenül, idegen célokért harcolva." Jó érzés, hogy az ő szemén keresztül vallhatok olyan egyetemes értékekről, amelyeket Szabó Magda fogalmazott meg, és amelyeket én is nagyon fontosnak tartok. Egy zárt közösség története, ahova betör a háború, ahol mindennek ellenére embernek kell maradni és erősnek, hogy másoknak segíthessünk. Abigél személyes üzenetet hordoz mindannyiunk számára. Külön kihívás, hogy sűrítetten, a dalokon keresztül is át tudjuk adni ott, ahol erre a prózában nincs mód." - meséli a színésznő.

 

abigelvesz02

 

A titokzatos Abigélről:

 

Szabó Magda ifjúsági regénye 1970-ben jelent meg, és azóta is töretlen a népszerűsége. 1977-ben Zsurzs Éva rendezésében négyrészes játékfilm készült belőle, amelyben olyan nagynevű színészek is szerepeltek mint Ruttkai Éva, Piros Ildikó, Básti Lajos, Garas Dezső és Balázsovits Lajos. A regény, a film valamint az Álarcosbál című Szabó Magda mű musical feldolgozásának sikerén felbuzdulva az írónő Somogyi Szilárdnak adta meg a lehetőséget, hogy megírja az Abigél musical adaptációjának forgatókönyvét. Ezt egészítették ki Kocsák Tibor zenéi és Miklós Tibor dalszövegei, akik korábban már olyan sikeres átdolgozásokat vittek színre zenés formában mint a Légy jó mindhalálig vagy az Anna Karenina.

 

 

abigelvesz01

 

A rendező szavaival:

 

"Az Abigél korosztályom egyik meghatározó ifjúsági élménye volt, és azon ritka esetek közé tartozik, amikor előbb láttam egy történetet filmen, mint elolvastam volna. A négy részes tv játékot annyira vártuk, hogy minden rész előtt felmentünk a bátyámmal a padlásra leellenőrizni, hogy a pécsi antennát nem fordította el a szél, mert így biztosan jobb lesz a kép…"


Ginát, az elkényeztetett pesti kamaszlányt apja, Vitay tábornok, minden magyarázat nélkül elviszi egy távoli város református nevelőintézetébe. Senkitől nem búcsúzhat el, apjával is csak hetenként egyszer beszélhet telefonon. Az otthoni vidám és könnyed élet helyett rideg, percnyi pontossággal beosztott órarend szerint kell élnie.
Szabó Magda lányregényként induló története hamar történelmi krimivé nemesedik, miközben végigkövethetjük, hogyan lesz az elkényeztetett pesti kamaszlányból, Vitay Georginából rövid időn belül komoly, felelősségtudatú felnőtt.


"A nagyszerű regény musical változatát mutatjuk be, és személy szerint akkor leszek elégedett, ha azok a fiatalok, akik most zenés darabként találkoznak vele először, késztetést éreznének arra, hogy a regényt is a kezükbe vegyék, mint én egykor… " (Tóth Loon)

 

abigelvesz03

 

Az alkotókról:

 

A veszprémi előadásban Vitay Georgina szerepét felváltva Porzsolt Éva és Kusnyér Anna játssza. Vitay tábornokot Szeles József, Kőnig tanár urat Máté P. Gábor, Horn Micit Kéri Kitty, Zsuzsanna testvért Halas Adelaida alakítja. A további szerepekben Nyirkó István, Nagyhegyesi Zoltán, Hajdú Zsuzsa, Bodor Szabina, Jurák Lili, Takaró Kristóf, Zsigmond Lajos, Terescsik Eszter, Dominek Anna, Szűcs Krisztina, Kőrösi Csaba, Módri Györgyi, Perjési Hilda, Szűcs László, Palásthy Bea, Soltis Eleonóra, Balázs Dávid, Kálmán Péter és Tóth Loon látható. A lányokat Rajna Petra, Taba Dorottya, Szöllőskei Nóra, Keil Adelaida Sába, Szén Alexandra, Boros Alexa, Buvári Lilla, Veres Lili, Zab Johanna, Piltman Anna, Kutasi Lili és Dobrovszki Dóra, a fiúkat Pásztor Richárd, Rogácsi Márton, H. Varga Tamás és Németh Lehel játsszák.

 

Forrás: Veszprémi Petőfi Színház

 

süti beállítások módosítása