Új épületbe költözhet a Színművészeti

Volt kórház, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság központja, de még a Bálna is felmerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem új épületének lehetséges helyszíneként. A beruházás az első becslések szerint 16 milliárd forintba kerül majd, és akár már 2017-ben elkezdődhet - számolt be az Origo.

 

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen jelenleg három különálló épületben folyik a képzés. A központi oktatási épület a Vas, a Film- és Televízió főtanszak a Szentkirályi, a Színházi főtanszak pedig a Rákóczi úton van. Spilák Klára, az egyetem kommunikációs irodájának vezetője az Origónak elmondta, hogy az egyetem sok új képzést már nem is tud elindítani, annyira kinőtte magát.


Egyeztetések már folytak a Felsőoktatási Államtitkársággal az új épületről, de döntés még nem született. Az egyetem nagy álma a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épülete volt, de a kormány végül úgy döntött, hogy oda inkább az Országos Széchényi Könyvtár központját költöztetné.

 

 szfe


Egy háttérbeszélgetésen a felsőoktatási államtitkár a többi lehetséges helyszínről is beszélt. Azt Palkovics László is megerősítette, hogy a Magyar Rádió épülete kiesett, de így járt a Bálna is, ami szintén felvetődött az előzetes megbeszéléseken. A Duna partján álló komplexum ugyanis túl kicsi, és a kialakítása sem megfelelő.


Jelenleg két helyszín lehet komoly befutó, az egyik az Óbudai Egyetem Bánki Donát Kara a Blaha Lujza tér és a Népszínház utca sarkán, a másik pedig a volt budapesti BM Központi kórház épülete a Városligeti fasorban.

 

Forrás: Origo

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása