Harag György Társulat: Már kaphatók jegyek a szilveszteri előadásra

Az évad szilveszteri előadásaként a Bakonyi Károly - Gábor Andor - Szirmai Albert szerzőhármas nagysikerű operettjét, a Mágnás Miskát mutatja be a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.

 

A Harag György Társulat ajánlója:

 

Egy gróf és egy grófkisasszony, illetve egy lovászfiú és egy cselédlány rövid időre szerepet cserélnek. És ez lenne a legkisebb gond, ezután jön csak a valódi kalamajka… Cintányéros cudar világ, Hoppsza Sári és hasonló, közismert operettslágerek hangzanak el a Bakonyi-Szirmai-Gábor szerzőhármas szatirikus, ugyanakkor mulatságos történetében.


Idén is élőzenei kísérettel szólalnak meg a magyar operett-irodalom legismertebb slágerei, olyanok, mint a Cintányéros cudar világ, illetve a Csiri-biri kék dolmány. A társulat, hagyományaihoz híven, idén is két évvégi előadást játszik. A bemutatóra 2015. december 30-án kerül sor 19 órától 30 lejes bemutató-áron, a szilveszteri díszelőadást pedig december 31-én, 18 órától láthatja a közönség 50 lejes belépő ellenében.

 

A közkedvelt nagyoperett rendelkezőpróbái már folynak, és a társulat idén is igazi, önfeledt óévbúcsúztató szórakozást ígér a család minden tagjának. Belépők elővételben már kaphatók a színház Horea úti jegypénztárában, illetve a biletmaster.ro internetes jegyértékesítő oldal segítségével is beszerezhetők.

 

logo


Az év végi előadás szereplői: Nagy Orbán, Bogár Barbara, Sándor Anna, Gaál Gyula, Orbán Zsolt, Méhes Kati, Frumen Gergő, Péter Attila Zsolt, Fehérvári Péter m. v., Kányádi Szilárd, Moldován Blanka, Bándi Johanna, Bodea Tibor, Gál Ágnes, László Zita, Marosszéki Tamás, Poszet Nándor, Zákány Mihály és Varga Sándor. A zenekar tagjai: Manfrédi Annamária (zongora, zenekarvezető), Anderco Péter m. v. (szólógitár), Sabo Marcel m. v. (basszusgitár), valamint Cserey Csaba m. v. (ütőhangszerek).

 


Az előadás rendezője Bessenyei István, a díszletet Fornvald Gréti tervezi, jelmezei Szabó Anna munkái lesznek. A produkció zenei vezetője és a színészek zenei korrepetitora Manfrédi Annamária, dramaturgja Bessenyei Gedő István, koreográfusként pedig Bordás Attila és Gabriela Tănase dolgozik az előadás létrehozásában. A rendező asszisztense Végh Balázs, az előadás ügyelője és súgója Varga Katalin. Az előadás a budapesti Hartai Zenei Ügynökség hozzájárulásával jött létre.

 

Bessenyei István színész-rendező, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művészeti igazgatója 2012 júliusa és 2013 decembere között. Szakmai tanulmányait a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben végezte, színész szakon. 1981-ben szerzett diplomát, azóta a Szatmárnémeti Északi Színház magyar tagozatának (a későbbi Harag György Társulatnak) színésze. A kilencvenes évektől kezdődően rendez is. 1998-ban Parászka Miklós kettős igazgatása idején, a Harag György Társulat tagjaként maga is részesévé válik a Csíki Játékszín megalapításának (a két társulat „testvértársulatként” működik, közös igazgatóval), a színház első évadjában rendez is itt. A két társulat szétválása után a Harag György Társulat színésze marad, tagja a Harag György Társulat művészeti tanácsának, a Proscenium Alapítvány elnöke. Az utóbbi évadokban hagyományosan ő rendezi a szilveszteri előadásokat.

 

A tavalyi évadban bevezetett színházjegy-ajándékutalvánnyal a nézők idén is meglephetik szeretteiket, például egy szilveszteri előadásra szóló belépővel, de bármely más előadásra is érvényesíthetik az ajándékkártyákat. A karácsonyra, születés- és névnapra szóló utalványok a szervezőirodában kaphatók.

 

süti beállítások módosítása