„Szeretem, ha néha tudok magánember is lenni” – Scherer Péter válaszolt

Scherer Pétert az Origo kérdezte.

 

Az Origo cikkéből:

 

A színész elmondta, szeret Budapesten élni. . Egyébként Ajkán született, és vonzódik azokhoz a helyekhez is, amelyek meghatározták a gyerekkorát. „A Bakony és Veszprém környéke, vagy a Balaton mellett egy kis falu, ahol a nyarakat töltöttük. Anyukám pedagógus volt, egész nyárra leköltöztünk oda. Megszerettem időközben ezt a büdös, kicsit ideges várost is, de nyaranta még mindig inkább leköltözöm innen vidékre” – tette hozzá.

 

scherer-peter

Fotó: Marton Szilvia/Origo

 

Scherer Péter elárulta, építőmérnökként végzett, és ha nem színész lenne, nagyon sok munkában el tudná képzelni magát. „Például egy rendezvényszervező cégnél is. Benne tudnék lenni egy olyan összművészeti fesztiválban, mint a Sziget, a Völgy vagy az Ördögkatlan. Nagyon szeretem a vendéglátást is, a mai napig vonz. Jó lenne egy kávézó, de olyan, amire egyből azt mondják az emberek, hogy meg kell nézni. Látom is a jó ötleteket a városban, például a Zoo Café is ilyen, ahol állatokat lehet simogatni egy kávé közben.”

 

Arra a kérdésre, hogy nem hiányozna-e a népszerűség, így válaszolt: „Én inkább szeretem, ha néha tudok magánember is lenni az utcán, nem biztos, hogy szeretném, hogy mindig mindenki pontosan tudja, ki vagyok. Valamivel többen megismernek a Válótársak óta, de azért ez nem egy napi sorozat szerencsére. Annyit lehet érezni, hogy egy szélesebb réteget szólít meg, mint a színházi munkáim”.


Scherer Péter arról is mesélt, hogyan született meg a legendás, Mucsi Zoltánnal alkotott Pepe-Kapa páros. „Szentivánéji álom egyik feldolgozásában már együtt szerepeltünk a Bárka Színházban, nagy siker volt, díjakat is nyertünk vele. A mesteremberek közül játszottunk két figurát, nevezetesen Vackort és Orrondit, a másik három mesterember Tóth Jocó, Gazdag Tibi és Szabó Győző volt, átimprovizáltuk az összes szerepet. Jancsó Miki bácsi ezt az előadást látta, de a Lámpás előtt még a Gengszterfilmet is leforgattuk Szomjas Gyurival – mesélte a színész.

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

 

süti beállítások módosítása