Művészkatasztert készít az MMA

Fekete Györgyöt, a Magyar Művészeti Akadémia elnökét a Népszabadság kérdezte.

 

A Népszabadság cikkéből:

 

"Az akadémián kulturális stratégiáról beszélünk. Az akadémia és a jómagam mind lelkileg, mind szervezetileg túl vagyunk azon a ponton, hogy a különböző politikai kérdésekkel foglalkozzunk. Fogalmunk sincs arról, hogy a Vigadóban vagy a Műcsarnokban bemutatkozó művészeink mely pártokkal szimpatizálnak. Sőt, az 1945 utáni magyar művészeti élet teljes feltérképezése során sem vizsgálunk politikai szempontokat" - kezdte Fekete György. Arra a felvetésre, hogy művészkataszter készül, így felelt: "Olyasmi. Teljes művésznévsort szeretnénk összeállítani. Érzésem szerint több tízezren kerülhetnek fel a magyar művészeknek erre a listájára. Már nekiláttunk, de legalább egy évig eltart majd a művészkataszter összeállítása."

 

fekete

Fotó: Kurucz Árpád / Népszabadság


Fekete György elmondta, a névsor célja, hogy legyen egy olyan „térkép", amelyből kiderül, kikből áll és merre "vándorol" a magyar kultúra. "A kortárs magyar művészet, amelybe a még élők és mestereik tartoznak bele, alapvetően vertikálisan épül fel, az azonos művészeti ágban tevékenykedők még csak-csak ismerik egymást, de vízszintesen túl sok a homályos pont. Nincs kész a leltár. Ha úgy tetszik, sok darabka hiányzik a puzzle-ből. Terveink szerint a jövőben tucatszámra fogunk kiírni olyan pályázatokat, amelyek a hiányzó puzzle-darabkákat a helyükre tehetik. Ezzel megnyílik a lehetőség a magyar kultúra, ezen belül a hazai művészet átfogó történetének megírására" - tette hozzá az MMA elnöke.


Arra a kérdésre, hogy kizárólag művészeti szempontokat tartalmaz-e majd egy ilyen átfogó munka, Fekete György leszögezte: kizárólag. "Ha egy átfogó igényű munka csak a tényekre alapoz, akkor helyükre kerülnek benne a politikai szimpátiák, a sértettségek, a jogos mellőzések és a jogtalan szentté avatások egyaránt. Annyit pontosítanék: nemcsak művészetről beszélünk, hanem a magyar kultúráról, amibe a tudomány és az oktatás is beletartozik. Terveink szerint ebben a munkában kiemelt szerepe lesz az elméleti intézetünknek" - számolt be az elnök. A nemrég alakult Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetről elmondta: a megbízott igazgató az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján kiválóan végzi az intézetszervező munkáját, ami még jó ideig nem művészeti természetű tennivalókat jelent, hanem elsősorban a nélkülözhetetlen kapcsolatrendszer felépítését. Úgy véli, majd eljön az az idő, amikor az intézet vezetésének kérdését újra fel kell vetni, és pályázatot kell kiírni rá.

 

Azzal kapcsolatban, miért nem szólalhatott fel a legutóbbi MMA-közgyűlésen Gulyás Márton, a Krétakör aktivistája, Fekete György így felelt: "Mi mindenkit meghallgatunk, mindenkivel vitázunk, de Gulyás nem képvisel semmit. Ő egy anarchista. Az anarchizmussal, a szabályok felrúgásával az a bajom, hogy nem konstruktív, nem lehet vele elérni semmit. Ha szabályos gólt akarsz rúgni a focimeccsen, nem foghatod meg kézzel a labdát."

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

 

süti beállítások módosítása