Gazdag programsorozattal készül az Írószövetség az 1956-os emlékévre

Egyebek mellett konferenciák, középiskolai szavalóverseny, kiállítások, tehetségkutató pályázatok, versszínházi műsor és rendhagyó irodalomórák szervezésével készül az 1956-os forradalom 60. évfordulójára meghirdetett emlékévre a Magyar Írószövetség.

Szentmártoni János, a szervezet elnöke elmondta: a tervezett "kulturális akciókkal" a szélesebb közönség, elsősorban a diákság figyelmét szeretnék felhívni arra, hogy a forradalom szellemi előkészítőjeként milyen fontos szerepet játszottak az 1956-os eseményekben a magyar írók és az írószövetség.


A programok mellett egy interneten elérhető, "virtuális emlékszobát" is létrehoznak, amelynek segítségével gazdag dokumentum, kép- és hanganyagot böngészhetnek az érdeklődők. A Magyar Írószövetség tervezi továbbá különféle kiadványok, köztük 1956-os emlékalbum és irodalmi hangos könyvek megjelentetését is.

 

iroszovetseg

Fotó: Marjai János/MTI


A szervezet a programok koordinálása érdekében szakmai emlékbizottságot hozott létre, amelynek tagja Szentmártoni János vezetése mellett Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, Kiss Gy. Csaba eszmetörténész, Erős Kinga kritikus és Salamon Konrád történész.


Lezsák Sándor a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: 2016. október végén Írók a forradalomban címmel emléknapot szerveznek a Parlamentben a forradalmi események felelevenítésére, emellett a következő nyári lakiteleki műfordítói tábor témája az 1956-os forradalomnak a költészetben betöltött szerepe lesz.
Az egész éves megemlékezés egyik fő mondanivalója, hogy 1956 a világ első sikeres antikommunista forradalma volt, amely pár nap alatt megdöntötte a megszálló szovjet katonák által Magyarországra kényszerített politikai rendszert - emelte ki az eseményen Salamon Konrád.


Hozzáfűzte: fontos céljuk elősegíteni, hogy a fiatalok is megérthessék, mit jelentett szabadságharcosnak lenni, ezért pályázatok keretében igyekeznek rekonstruálni és megismertetni az elesett forradalmárok halálának körülményeit.


Kiss Gy. Csaba az eseményen arról beszélt, a bizottság munkájával szeretnének hozzájárulni, hogy az 1956-os forradalom emlékezete a magyar nemzeti identitásban központi helyet foglalhasson el.

MTI

 

süti beállítások módosítása