Nádas Péter regénye nyerte a legfontosabb tajvani könyves elismerést

 

Nádas Péter Párhuzamos történetek című művének első kötete, A néma tartomány nyerte el a legfontosabb tajvani könyves elismerést, az Open Book Award-ot - közölte az MTI-vel csütörtökön a Jelenkor Kiadó.

    nadasp

 

A közlemény szerint a díjjal Nádas Péter mellett a fordító Jü Cö-mint (Yu Zemin), és a kötetet szerkesztő Liu Su-huj munkáját is elismerték. A Manpu Venhua Kiadó gondozásában tavaly megjelent regény az év legjobb idegen nyelvből fordított kötet kategóriájában kapott díjat.
    

A februári Tajvani Nemzetközi Könyvfesztiválon már olvasható lesz a szigetországban a Párhuzamos történetek második kötete, Az éjszaka legmélyén is, szintén Jü Cö-min fordításában.
    

A fordító - aki Nádas Péter mellett Kertész Imre, Esterházy Péter, Krasznahorkai László, Bartis Attila, Dalos György, Dragomán György és Márai Sándor műveinek kínai nyelvre átültetésével is foglalkozik - a regényen dolgozva számos levelet váltott a magyar íróval.
    

"A kínai mindent pontosan megjelöl. Nincs olyan szavunk, hogy nagymama. A kínai azt mondja, az anyukám anyukája, vagy az apukám anyukája. Minden ilyen esetben írnom kellett Nádasnak, hogy a nagymama pontosan kinek az anyukája, mert a kínai nyelvben csak így létezik szó erre a rokoni viszonyra" - idézi a közlemény Jü Cö-mint.
    

A 2005-ben megjelent Párhuzamos történeteket a magyar mellett eddig német, francia, svéd, norvég, szlovák és horvát nyelven adták ki, valamint előkészületben áll a regény olasz és a spanyol fordítása is - olvasható a közleményben.

 

süti beállítások módosítása