Légy jó mindhalálig - Újra színpadon a musical Békéscsabán

Huszonöt évenként elő kell venni egy olyan remekművet, mint a Légy jó mindhalálig című musical - mondta Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója, a darab rendezője. Az előadás bemutatója január 21-én lesz.

Seregi Zoltán felidézte, hogy legutóbb negyedszázada tűzte műsorra a színház a musicalt, amelyre Békéscsabán azóta is sokan emlékeznek, máig emlegetik.

 

Az igazgató elmondta: a tavalyi évadban megrendezte a darabot az egri Gárdonyi Géza Színházban is, ahol már a kezdet kezdetén megegyezett a két akkori igazgató a díszletcseréről, vagyis arról, hogy a darabot Eger után bemutatják Békéscsabán is.

 

legy01 

 

Hozzátette: a jelmezek újak lesznek a viharsarki bemutatón, és természetesen a szereplők is helyiek lesznek. "Minden előadás, amelyet más szereplők játszanak, az új, az nem tud ugyanaz lenni" - hangsúlyozta.

 

Seregi Zoltán az egész megyére kiterjedő, két hónapon át tartó castingot indított tavaly ősszel, hogy megtalálja a legmegfelelőbb gyerekszereplőket. Egerben például az iskolák maguk ajánlották a színház figyelmébe az általuk legtehetségesebbnek tartott diákokat, ám nem volt elég fiú, a magas szólamok miatt hat lánynak kellett fiúszerepet játszania.

 

Ezt Békéscsabán szerette volna elkerülni, ezért Békés megye négy legnagyobb településén, valamint két békéscsabai iskolában maga tartott szereplőválogatást. Így sikerült megtalálni a 24 gyerekszereplőt a kettős szereposztásra - tette hozzá a rendező.

 

Seregi Zoltán beszélt arról is, hogy az eredeti darabon némileg változtatott, szövegrészleteket és néhány dalt is lerövidített, utóbbiról egyeztetett Kocsák Tibor zeneszerzővel. Mint mondta, a mai ember életritmusa gyorsabb, mint 25 éve volt, "az internet, a mobiltelefonok nagyon felpörgették az életet, a zenék, amelyek akkor íródtak, mára kicsit hosszúnak tűntek".

 legy03

 Seregi Zoltán

 

A kétszer egyórás műsoridő szerinte "az elfogadott hossz", "ennyit bír el a mai, a tévénézés ritmusához szokott néző".

Seregi Zoltán azt is elmondta: nem könnyű a gyerekekkel dolgozni, ugyanis a próbák nagy koncentrációt és fegyelmezettséget igényelnek, a 10-12 éves korosztálynak pedig ez nem erőssége. Hozzátette, jól haladnak az előkészületekkel, bízik a darab sikerében.

 

Tapasztalatai szerint nem jellemző, hogy a gyerekszereplők felnőttként színészek lesznek, hiszen nem biztos, hogy a gyermekként csodált ügyesség felnőttként is színészi tehetséget jelent. Hangsúlyozta azt is, hogy ő maga is gyerekszereplőként kezdte a Tüskevárban, mégsem színész, hanem rendező lett.

 

legy00

 

A darabban a Békéscsabai Jókai Színház csaknem összes művésze szerepel, Nyilas Misit az orosházi Bolla Márton és a szarvasi Kozák Ádám játssza, Vikidál Gyula pedig Pósalaky úr szerepében jelenik meg.

A darab különlegessége, hogy egy filmbejátszással kezdődik, a tanárrá lett Nyilas Misi (Czitor Attila) emlékszik vissza debreceni diákéveire, örömeire, meghurcoltatásaira és megaláztatására.

 

1991-ben Miklós Tibor és Kocsák Tibor írt nagysikerű musicalt a debreceni Csokonai Színház felkérésére Móricz Zsigmond regényéből. A történet zenés változata azóta eljutott Finnországba, Japánba és az Egyesült Államokba is.

 

Forrás: MTI

Próbafotó, portré: Békéscsabai Jókai Színház 

 

süti beállítások módosítása