Nyertes dalok, győztes előadók - 10 év dalai egy koncerten az Ódryn

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos és az LFZE-SZFE alkalmazott zeneszerző szakos hallgatóinak megzenésített versei a Színház- és Filmművészeti Egyetem volt és jelenlegi hallgatóinak tolmácsolásában az Ódry Színpadon.

 odry-szinpad

 

2006-ban az SZFE Dalversenyére Bagó Gizella egyetemi tanár (a Dalverseny létrehozója) meghívta az LFZE zeneszerző szakos hallgatóit: komponáljanak dalokat a növendékei által választott versekre, melyeket több alkalommal az egyetem falain kívül is előadtak a növendékek. Így felléptek a Bartók Emlékházban és a Régi Zeneakadémián is. Miután a 2011/12-es tanévben az LFZE és az SZFE közös alkalmazott zeneszerző osztálya elindult, 2012-től az itt tanuló növendékek is bekapcsolódtak a munkába.

 

10 év alatt 71 megzenésített vers született 41 zeneszerző tollából.

 

A 10. évforduló alkalmából 2016. január 22-én a Magyar Kultúra Napján ebből az anyagból az Ódry Színpadon egy összeállítást láthatnak az érdeklődők. A 15 órakor kezdődő koncerten felcsendülnek a nyertes dalok, melyeket a Dalverseny győztesei, az SZFE végzett és jelenlegi hallgatói énekelnek.

Az egykori zeneszerző hallgatók közül ma már sokan jó nevű szerzők, akik az eltelt évek során egész estés darabokat is komponáltak és bemutattak. Ezekből is ízelítőt mutatnak a koncerten.

 

Előadók:

Für Anikó, Tompos Kátya, Adorjáni Bálint, Tasnádi Bence, Rétfalvi Tamás, Ficza István, Huzella Júlia, Bach Kata, Bakos-Kiss Gábor, Csapó Attila, Kurta Niké, ifj. Vidnyánszky Attila, Zoltán Áron

valamint:

Ember Márk, Fekete Gábor, Gyöngyösi Zoltán, Ladányi Júlia, Lestyán Attila, Medveczky Balázs, Olasz Renátó, Osváth Judit, Pálya Pompónia, Patkós Márton, Szabó Sebestyén László, Vizi Dávid egyetemi hallgatók

 

Zeneszerzők:

Bella Máté, Solti Árpád, Balogh Máté Gergely, Wettl Mátyás, Virág András, Nyitrai László, Podráczky Ákos, Emszt András, Kovács Adrián, Lustyik Ákos, Mátyássy Szabolcs

valamint: Bucz Magor, Darvas Benedek, Dobos Dániel, Farkas Bence, Mester Dávid, Sulyok Benedek, egyetemi hallgatók

 

A megzenésített versek költői:

Galambos Attila, Háy János, Karafiáth Orsolya, Karinthy Frigyes, Li Táj Po, García Lorca, Nagy László, Giovanni Pascoli, Petri György, Szép Ernő, Tasnádi István, Varró Dániel, Paul Verlaine, Weöres Sándor

 

Zongorán közreműködik:

Termes Rita, az LFZE adjunktusa, Kovács Adrián, Dinnyés Dániel, Mátyássy Szabolcs, Lustyik Ákos, Nyitrai László, Bucz Magor, Mester Dávid, Sulyok Benedek

 

Zeneszerző konzulens: Fekete Gyula egyetemei tanár, LFZE

Az alkalmazott zeneszerző osztály vezetője: Tallér Zsófia egyetemi tanár, SZFE

A koncertet vezeti, a 10 éves közös munka létrehozója: Bagó Gizella egyetemi tanár, SZFE

 

Helyszín: Ódry Színpad (1088 Budapest, Vas utca 2/c)

 

A belépés díjtalan!

 

 

süti beállítások módosítása