Közösségi gyűjtés indul művészek megsegítésére

'Nem hagyunk egyedül' néven közösségi gyűjtést indított művészek részére Böjte József rendező-producer.

 

A gyűjtést olyan létükben, egészségükben, szociális helyzetükben veszélybe került művészek megsegítésére hirdetik meg, akik nem tagolódtak be a Magyar Művészeti Akadémia rendszerébe, és más kormányzati, állami pályázati lehetőségből is kiszorultak, de szükségük van támogatásra, segítségre.

 

A szervezők szerint mivel a szóbanforgó alkotók többsége nem fogad el adományt, csak akkor, ha megdolgozhat érte, ezért azt találták ki, hogy megbízzák őket egy-egy „testhezálló” feladattal, amelyet ösztöndíjjal támogatnak.

 

bojte

Fotó: Balogh Zoltán/MTI

 

"Abban bízunk, hogy ma még jól kereső, vagy egyáltalán keresettel rendelkező szakmabeliekben felébred a szolidaritás, és természetesen bízunk azokban a civilekben, a művészet szabadságát szívükön viselő vállalkozásokban, művészetpártoló tehetős emberekben, akik tudják, hogy a szabad művészetek országunk szellemi színvonalának időtálló bizonyítékai, akik értik, hogy nem hagyhatjuk az árokparton művészeinket, és tenni tudnak azért, hogy ne hagyjuk éhen veszni őket. Tudunk jó-néhány kvalitásos festőt, szobrászt, filmrendezőt, színészt, akik válságos helyzetben vannak. Nekik akarunk segíteni az ÖNÖK segítségével is" - áll a felhívásban.

 

Az Iványi Gábor által vezetett Oltalom Karitatív Egyesület vállalta a lebonyolítást, a K&H Bank Zrt. 10400140-50526565-74491050 sz. alszámláján kizárólag az erre a célra érkezett összegeket kezelik, és csak a kuratórium által elbírált támogatások finanszírozására fordítják. A kuratórium tagjai: Böjte József rendező-producer, Fodor Tamás színész-rendező, Szüts Miklós festőművész.

 

További információ: segitek@wjlf.hu

 

 

süti beállítások módosítása