Újra indul drámainstruktor szak! - Villáminterjú Kocsis Gergővel

2013-ban első alkalommal indult a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Drámainstruktor - színjátékos szakirányú képzés. A hallgatók februárban fejezik be tanulmányaikat és hivatalosan is felsőfokú képesítéssel rendelkező színművészek lesznek.

Kocsis Gergely színművésszel, aki Szőcs Artúr színművész, rendezővel közösen irányítja az osztály munkáját, az elmúlt évek tapasztalatairól, eredményeiről és a 2016 őszén ismét induló szakon várható újdonságokról beszélgettünk.

Miért indította el annak idején ezt a képzést az egyetem?

K.G.: Azzal a céllal indult a képzés, hogy azok a kollégák, akik az ország különböző színpadain már sok-sok éve komoly szerepekben bizonyítanak, de különböző okok miatt nem jártak az egyetemre és így nem rendelkeznek színművész diplomával, most kapjanak egy esélyt az egyetemtől és megszerezhessék a felsőfokú végzettséget. Ezzel együtt olyan elméleti és gyakorlati képzésben vehessenek részt, ami a napi, elsősorban produkció orientált színházi működés mellett törvényszerűen kimaradt az életükből. A másik fontos érv a képzés elindítása mellett az Előadó-művészeti Törvény azon rendelkezése volt, miszerint a nemzeti kategóriába sorolt színházak társulatának 70%-a, a kiemelt kategóriában helyet kapó színházak tagjainak 60 %-a  felsőfokú vagy a közalkalmazotti törvényben előírt végzettséggel kell rendelkeznie. Ez pedig igencsak nehéz helyzetbe hozott jó néhány színházat, ahol a társulat egy jelentős része nem az egyetemről érkezett, diplomás színész volt, hanem saját nevelés. Ezen kollégák foglakoztatása ellehetetlenült volna, bármekkora főszerepeket is játszottak, bárhány éve, bármilyen magas színvonalon.

Mekkora volt az érdeklődés a szak iránt?

K.G.: Mintegy hatvanan jelentkeztek, harmincegy embert vettünk fel, akik közül egy kolléga időközben „feladta”, így 2016 februárjában harmincan fognak végezni.

Honnan jelentkeztek a legtöbben?

K.G.: A magyarországi színházi struktúra sajátosságaiból adódóan a fővárosi színházak zömében ez a probléma nem állt fent, így a felvételizők főleg vidéki színházakból érkeztek. Ugyanakkor nagyon sok jelentkezőnk volt az ország különböző bábszínházaiból.  Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy miután mindössze épp idén húsz éves a bábszínész képzés az egyetemen, a pályán sok éve sikeresen dolgozó bábosok úgy érezték, szükségük van az itt elsajátítható tudásra.

Mit tanultak a hallgatók ez alatt a három év alatt?

K.G.: Miután először indult ilyen típusú képzés az egyetemen, bizonyos értelemben szabad kezet kaptunk, milyen tartalommal töltsük meg. Természetesen van gyakorlati képzés, de teljesen másként kell foglalkozni a sok éve pályán lévő kollégákkal, mint azokkal a fiatalokkal, akik többségükben először találkoznak közelről a színházzal és a színházcsinálással. Ráadásul itt olyan emberekről van szó, akik elfoglalt művészek, közülük jó néhányan vidéken dolgoznak és sok esetben többgyermekes szülők, nem érnek rá éjjel-nappal tanulni. Ennek ellenére igyekeztünk heti rendszerességgel gyakorlati foglalkozásokat tartani, ahol olyan színházi szemléletet és gondolkodást próbáltunk átadni nekik, aminek köszönhetően ma már egészen biztosan másképp fognak hozzá egy új munkához. Persze egyáltalán nem tartjuk magunkat tévedhetetlennek, de most talán tudatosabban, alaposabban, magukra sokkal inkább figyelve kezdenek neki egy-egy szerep megformálásának. Nagy öröm, hogy néhány mesterségvizsgát is tudtunk csinálni az intenzív egyhetes együttlétek során. Emellett rendkívül erős elméleti képzést kaptak Radnai Annamáriától, Györei Zsolttól, Karsai Györgytől. Egyikük sem biztosított számukra könnyített pályát.

Milyen visszajelzések érkeztek? Azt kapták a hallgatók, amit vártak?

K.G.: Miután ez volt az első ilyen osztály, mi osztályfőnökök és a növendékek közösen alakítottuk ki a tematikát. Nem volt előttünk semmilyen példa, amit követhettünk, vagy amitől eltérhettünk volna. Persze voltak hullámhegyek és hullámvölgyek is. Az azonban biztos, hogy én nagyon sok szép élménnyel gazdagodtam. Remélem, a hallgatók is.  Nagyon nehéz érzelemmentesen, objektíven véleményt alkotni, mert minden nehézség ellenére nagyon megszerettem ezeket az embereket. És úgy látom, bármily furcsa, hiszen hetente csak egyszer találkoztak, ők is erős közösséggé kovácsolódtak.

Kollégákról lévén szó, mennyire működött a tanár-diák kapcsolat?

K.G.: A tanár-diák kapcsolat volt a legrémisztőbb számomra. Hiszen nem egy kollégát ismertem személyesen, szerettem mint művészt, ráadásul többen közülük néhány évvel idősebbek is nálam. Rettentően szorongtam attól, hogy jövök én ahhoz, hogy ezeknek az embereknek megmondjam, mit és hogyan kell csinálni. De ők ezt az első pillanatban eldöntötték. Már az első órán úgy néztek ránk, mint tanárokra és ettől kezdve ez a dolog semmiféle problémát nem jelentett. Néha egész meghökkentem, hogy amit mondok, újdonságot jelent számukra és ilyenkor úgy éreztem, van értelme a foglalkozásoknak. Szívem szerint csak beszélgetnék velük délutánonként. Végzésem óta a Katona József Színház akol melegében védve növögetek és tőlük sok érdekes dolgot hallottam és tudtam meg arról, más színházakban hogy zajlik az élet. Ezek néha nagyon tanulságosak, érdekesek, pozitívak vagy negatívak, olykor megdöbbentőek voltak.

Mi az, ami a felvételiben, a képzésben biztosan változni fog?

K.G.: Sok tanulsággal szolgált ez a három év. Biztos, hogy nem fogjuk erőltetni a heti mesterségórákat, hanem igyekszünk egy évben 2 vagy 3 kurzust megszervezni, amik valamelyikén mindenki részt tud venni. El akarjuk kerülni a félévenkénti vizsgaelőadás kényszerét is. Nyugodtan szeretnénk dolgozni. És szeretnénk egy kicsit jobban integrálni a képzésbe az egyetem tanári karát. Az is biztos, hogy még egyszer harminc fővel nem indítunk osztályt. Ez a létszám már egy általános iskolában is sok, nem pedig a művészeti felsőoktatásban. 15 embernél többet nem fogunk felvenni. Vagyis sokkal szigorúbbak leszünk a felvételin. A felvételi beszélgetésen túl gyakorlati vizsgára is sor kerül majd.

Esetleg verset kell mondaniuk?

K.G.: Nem hiszem, hogy egy foglalkoztatott, színpadon lévő színészt arra kérünk, hogy mondjon el egy József Attila verset egy szobában. Ez butaság lenne.

Az egyetemen belül hogy vélekednek a képzésről?

K.G.: Erről nem tudok érvényeset mondani. Most az a legfontosabb, hogy elfogadtassuk azt a színházi szakmában  és próbáljuk meg a lehető legjobban csinálni. Annak idején az első bábszínész osztályba jártam. Tudom, milyen az, amikor egy képzés még gyerekcipőben jár, a kimenetelét pedig senki sem ismeri. Az idén épp húsz éves bábképzés azonban igazolta a szak indításának szükségességét és ma már komoly sikereket tudhat maga mögött. Abban bízom, ez a drámainstruktor - színjátékos szakirány esetében sem lesz másként.