Szerethető ez az esendő Teremtő - Villáminterjú Mikó Istvánnal

Ősbemutató a Pécsi Harmadik Színházban.

Érdemes volt várni rá – nyugtázza Moravetz Levente rendező. Az eredetileg tavaly októberre tervezett bemutató ugyanis azért csúszott át januárra, mert az Úr szerepében színpadra lépő Mikó István erre az időszakra tudta szabaddá tenni magát. Ő játssza ugyanis a Teremtőt Moravetz Levente és Horváth Krisztián vadonatúj zenés vígjátékában, A világ teremtődésében. Az ősbemutató január 30-án lesz a Pécsi Harmadik Színházban.

 

- Engem egy új helyszín és közeg mindig inspirál, így van ez most is – meséli a Jászai-díjas színész, Mikó István. – Nagyon jó hangulatban zajlik a munka, remek alkotótársakra leltem a kollégákban, s ezt roppantul élvezem. Van, akivel most találkoztam először; korábban csak Buch Tiborral dolgoztam operettekben, illetve Beleznay Endrét rendeztem; Dévényi Ildikóval, Szívós Győzővel és a rendező Moravetz Leventével ez az első közös munkánk. Én a főpróbahéten még szokás szerint ,,küzdök”, mert színészként általában lassabban haladok a színpadi munkával, mint ahogy azt szeretném, illetve ahogy rendezőként általában elvárom másoktól. De a premierre minden rendben lesz! A világ teremtődése nem hagyományos darab, ezért is érdemes energiát fektetni bele, s én magam is azon vagyok, hogy ez a lehető legjobban sikerüljön.

 

Miko IstvanHUStudio 007 10 002

 

- Mitől szokatlan?

 

- Eleve tabutéma, hisz az Úristent nem szokás színpadon megtestesíteni. Egy Mark Twain-könyvben láttam olyan illusztrációkat, melyeknek a figurái lennének tökéletesen beilleszthetők a rendező, Moravetz Levente által elképzelt világba. Attól is különleges ez a zenés vígjáték, hogy ebben az Úr korántsem tévedhetetlen. Már a legelső jelenetben rá kell döbbennem: egy kis hiba csúszott a világ teremtésébe, valamit elrontottam, s bizony felül kell bírálnom önmagam. Viszont ez az Úr képes odafigyelni másra, s meghallgatni a kritikát. Lucifer Madách művében, Az ember tragédiájában végigvezeti Ádámot a világtörténelmen, a mi darabunkban mozgatórugója is a fejlődésnek, a világ alakulásának, hisz tanácsot ad a legfőbb hatalomnak.

 

- Talán a Nő teremtésében is közrejátszik?

 

- Bizony, nyakig benne van…

 

- A szerep kedvéért növeszti a szakállát?

 

- Bevallom, nem szeretek borotválkozni, a próbák alatt hosszabbra is nőtt a kelleténél. Már idegesített, piszkáltam, pödörtem, végül levágtam, most pedig újra növesztem. A bemutatóra pont jó lesz!

 

A vilag HUStudio 004 10

 

-Milyen az Ön által megformált Teremtő?

 

- Remélem, szerethető figura, hisz esendő, akár az ember. Vannak hibái, ezt megpróbálja elismerni, de lássuk be, ez neki sem könnyű. Ám a nézők talán épp emiatt érzik majd közel magukhoz. És a saját lelkükbe, életükbe, kapcsolataikba pillantva rájönnek: tényleg így működik a világ, s benne az ember. A nő pedig… Nos, a Nőt el lehet pusztítani, de legyőzni soha! Ezt is átéljük nap mint nap: a férfiak hiába gondolnak el bármit, úgyis a nők döntenek és irányítanak!

                                                                                       

  lejegyezte: Csató Andrea

 

süti beállítások módosítása