Berlinale - Megtartották Fliegauf Bence új filmjének világpremierjét

Nagy sikerrel tartották meg Fliegauf Bence Liliom ösvény című filmjének világbemutatóját szombat este a 66. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén.

A teltházas vetítés után sokan "könnyes szemmel jöttek oda hozzám", és ismeretlenül is elkezdték mesélni gyermekkori traumáikat, mert "ismerősnek tekintettek engem, miután megnézték a filmet" - mondta az MTI-nek az anya-gyerek kapcsolattal foglalkozó alkotás rendezője. "Hátborzongató, hogy traumák össze is tudnak kötni embereket, nemcsak szétválasztani" - tette hozzá Fliegauf Bence.


Kiemelte, hogy nem erre a fogadtatásra számított, mert úgy érezte, hogy a Liliom ösvény nehéz és erős rétegezettségű szerzői film, amely "vagy bejön valakinek, vagy nem".


A premier tapasztalata alapján azonban úgy tűnik, hogy a film "kommunikál a nézővel", és akit elér, azt nagyon mélyen meg is érinti - mondta a rendező, aki Csak a szél című alkotásával 2012-ben elnyerte a Berlinale nemzetközi nagyjátékfilmes zsűrijének nagydíját.

 

liliom


A Liliom ösvény nem a nagyjátékfilmes mezőnyben, hanem a formabontó, kísérleti filmalkotások világszerte egyik legfontosabb platformján, a Berlinale Forum nevű szekciójában szerepel, ahol korábban Fliegauf Bence Rengeteg és Dealer című filmjeit is bemutatták.


Muhi András Pires koproducer elmondta, hogy a Liliom ösvény a nagy sikerű premier alapján "megtalálta a helyét" a Forum szekcióban. A filmnek nemzetközi forgalmazót is találtak a Berlinalén, a Film Boutique nevű német céget, és igen sok fesztiválmeghívást kaptak. "Ennyi helyre nem is tudjuk elküldeni a filmet, válogatnunk kell majd" - tette hozzá.


Magyarországon áprilisban mutatják be a Liliom ösvényt, az alkotás a budapesti Titanic Nemzetközi Filmfesztivál nyitófilmje lesz.


A film főszerepeiben Stefanovics Angéla és a nyolcéves Sótonyi Bálint látható. A Duna holtágán és a budai hegyekben forgatott alkotás operatőre Lovasi Zoltán, akivel Fliegauf Bence első mozifilmje, a 2003-ban készült Rengeteg óta alkot együtt rendszeresen. A Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával a Fraktál Film gyártásában készült munka producere Mesterházy Ernő és Mécs Mónika.


A Magyar Nemzeti Filmalap ismertetője szerint a Liliom ösvény története egy anyáról és fiáról szól, akik "lázasan vetik bele magukat a mesékkel és titkokkal teli mindennapokba. Az anya meséről mesére avatja be fiát a múltba. Az emlékek kísértik őket, de nem hátrálnak. Szembenéznek a démonokkal, és meglovagolják őket".

 

MTI

 

 

süti beállítások módosítása