Prágában felhangzott Mozart és Salieri közös szerzeményének néhány dallama

Prágában kedden újságírók előtt bemutatták Wolfgang Amadeus Mozart és "örök riválisa", Antonio Salieri rég elveszett közös szerzeményét, amelyet a közelmúltban fedeztek fel a Cseh Zenemúzeum munkatársai.

Timo Jouko Herrmann német kutató, aki a zeneművet a Cseh Zenemúzeumban azonosította, újságíróknak azt mondta: úgy véli, hogy ez a zenemű nem a Mozart-Salieri vetélkedést, hanem inkább kettejük együttműködését bizonyítja. A Per la ricuperata salute di Ophelia elnevezésű zeneműn Mozart és Salieri mellett még egy Cornetti nevű zeneszerző is dolgozott - mondta el a kutató újságírók előtt, aki a mű néhány dallamát is meghallgathatták.


A zeneművet tartalmazó kotta nyilvánosan hozzáférhető volt a múzeum gyűjteményében, de eddig senki sem tudta, hogy éppen ez a sokat keresett Mozart-Salieri közös szerzemény. A két zeneszerző által önállóan megírt részek zenei stílusban kissé eltérnek egymástól. Mozart inkább egy katonai induló stílusában írt, míg Salieri dallamai a korabeli vidék hangulatát idézik - fejtette ki Herrmann.

 

Mozart Salieri 


A zenemű librettója a múlt század ötvenes éveiben került a múzeum birtokába egy állami vagyonelkobzás következtében. A szakértők 1976-ban vezették be a múzeum katalógusába, de rosszul azonosították. Az első kérdőjelek tavaly merültek fel, amikor a zenemúzeum anyagát ellenőrizték és újrakatalogizálták. Miután áttanulmányozták a témában hozzáférhető forrásokat, Timo Jouko Herrmann német kutatónak és zeneszerzőnek sikerült beazonosítani a művet.


Mozart és Salieri közös szerzeménye 1785-ben született Bécsben, abból az alkalomból, hogy műveik egyik népszerű bécsi előadója, az angol származású Nancy Storace felépült súlyos betegségéből.


Wolfgang Amadeus Mozart 260 éve, 1756. január 27-én született Salzburgban. Az 1791-ben elhunyt művész élete során több mint hatszáz művet, köztük operákat, szimfóniákat és miséket komponált.


Mozart "örök riválisa", Antonio Salieri (1750-1825) olasz zeneszerző ideje nagy részét II. József udvarában töltötte Bécsben. Egy elterjedt, de megalapozatlan legenda szerint Salieri annyira féltékeny és irigy volt Mozartra, hogy ő mérgezte meg.


Kettejük vetélkedése sokak képzeletét megihlette, köztük a cseh származású Milos Formanét is, akinek Amadeus című 1984-es filmjét nyolc Oscar-díjjal jutalmazták.

 

MTI

 

 

süti beállítások módosítása