Lezárult a jelentkezés az idei Versünnep Fesztiválra

Február 7-én lezárult a jelentkezés a 2016-os Versünnep Fesztivál hivatásos előadóművészek illetve a színművészeti egyetemek és szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatói számára kiírt versenyére.

 

A Versünnep Alapítvány, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Bánffy György Kulturális Szalon által meghirdetett Versünnep 2016 versenysorozatára két kategóriában lehetett nevezni. A hivatásos színművészek és előadóművészek illetve a színművészeti egyetemek és szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatói a vers- és prózamondás, az „Énekelt vers, vers megzenésítés” kategóriában is jelentkezhettek.

 

A határidőig a versenyre összesen 72 nevezés érkezett. Sokan jelentkeztek Budapestről és a tavalyi évhez hasonlóan a Kaposvári Egyetem Művészeti Karáról, de vannak versenyzők az ország különböző városaiból Hajdúhadháztól Kisvárdán át Dunaújvárosig. A határon túlról Erdélyből, Szerbiából, Szlovákiából, és Ukrajnából vesznek részt művészek a Versünnep Fesztiválon. 44 versenyző vers- és prózamondás, 28 nevező pedig megzenésített vers kategóriában indul. A jelentkezők között több ismert művészt is találunk, mint Földes Tamást, Kékkovács Marát, Zoltán Áront vagy Kisfaludy Zsófiát.

Az elődöntőkre március folyamán kerül sor: március 7-én 10-16 óra között a Budapesti Operettszínházban, március 21-én a Kaposvári Egyetemen, március 24-én 17 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. Az események nyilvánosak, a szervezők szeretettel várják a vers iránt érdeklődő közönséget.

 

IMG 3133

 

A döntőnek immár harmadik éve a Nemzeti Színház ad otthont, idén április 10-én a Gobbi Hilda Színpadon rendezik meg az eseményt 18 órai kezdettel.

A zsűri elnöke Huszti Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész. A zsűriben foglal helyet Béres Ilona Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, Tolcsvay László Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, előadóművész és Rubold Ödön színművész. A verseny győztese megkapja a Versünnep Fesztivál szobrát is, Párkányi Raab Péter képzőművészeti alkotását.

 

A Versünnep 2015 fővédnöke Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke. Védnökök: Magyar Művészeti Akadémia, Nemzeti Színház, Színház- és Filmművészeti Egyetem. Együttműködő partnerek: Budapesti Operettszínház, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Bánffy György Kulturális Szalon, Kaposvári Egyetem Művészeti Kar, Magyar Írószövetség.

 

A fesztivál hivatalos programjához kapcsolódhat bármely hazai és határon túl működő iskola, vagy civil szervezet, oly módon, hogy vállalja, egy amatőr versmondó verseny megrendezését a kiírásban szereplő témaköröknek megfelelően. Az immár harmadik éve nagy közkedveltségnek örvendő seregszemlére több mint ötven szervezet, túlnyomórészt iskola, csatlakozik évről évre országhatárainkon belülről és kívülről egyaránt. A különböző helyszíneken megrendezett versenyek nyertesei a budapesti Játékszínben, seregszemlén vehetnek részt. Meghallgatják egymást, ismeretségeket kötnek, repertoárt cserélnek. A legkiemelkedőbb produkciókat a Versünnep Fesztivál döntőjén is hallhatja közönség. A legjobbak nyáron szakmai táborban csiszolhatják tudásukat.

 

 

süti beállítások módosítása