"Mindenképpen egy jobbkezet kell találnom" - Megszólalt a nyíregyházi színház új vezetője

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Schlanger András igazgató menesztése után Kirják Róbert viszi tovább a Móricz Zsigmond Színházat. A nyíregyházi színház közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a gazdasági szakember miként adott számot terveiről a Nyíregyházi Televízió és Napló szerkesztőségének.

Az alábbiakban szó szerint idézünk a nyíregyházi színház közleményéből.

 

Bár Schlanger Andrást menesztették igazgatói posztjáról, a "Cégvezetőből ügyvezető a színháznál" című kommüniké úgy fogalmaz, "a korábbi ügyvezető távozott". Helyét Kirják Róbert vette át, aki 2002-ben lett az intézmény gazdasági igazgatója, 2010. december 1-től 2013. június 30-ig pedig az ügyvezetője és gazdasági igazgatója. 

 

A nyíregyházi színház közleménye, amely számos alcímet tartalmaz, mint például a  "Céggé válás, országos példákkal", "Operatív irányító volt", "Rendben folyik a munka", arról is tájékoztat, hogy Kirják mellett hamarosan munkába áll egy, "a társulat által elfogadott és támogatott művészeti tanácsadó is".

 

nyiregy

 

Azt, hogy kiről van szó, egyelőre nem árulta el az új vezető, arról viszont nyilatkozott, hogy látja az átalakulást, melynek eredményeként a teátrum 2013 július elsejétől nonprofit kft-ként működik: "Könnyebben irányítható ebben a formában a rendszer, és rugalmasabb működést tesz lehetővé. Egyébként is elmondható, hogy pénzügyi értelemben a színház gazdálkodása stabil". Kriják arról is beszélt, hogy a változás óta a cégvezető az operatív irányító: "Ő végzi a pénzügyi és műszaki feladatok koordinálását, s emellett a munkaügyi és jogi dolgokat is magában foglalja, míg a kettős vezetés ügyvezető tagjának – sok más egyéb teendő mellett – a művészeti ügyek, például az évadterv készítése, a szereposztás, a rendezők kiválasztása jelenti főként a feladatát" - fogalmazott.

 

A beszámoló szerint Kirják folyamatosan egyeztet a színészekből álló Művészeti Tanáccsal, melynek mindenkori tagjait (most Széles Zita, Fülöp Angéla, Horváth László Attila, Rák Zoltán, Tóth Károly) a társulat választja. Ennek kapcsán az új direktor kifejtette a Nyíregyházi Televízió és Naplónak: "Megnyugtattam őket, hogy ne aggódjanak, a színház működése változatlanul gördülékeny lesz, nem lesz probléma a hátralévő négy bemutatóval, hiszen tavasszal kerül még színre a Bál a Savoyban, a Tudós nők és az Időutazás. Ami egyébként múlt hét szombaton be is bizonyosodott, ugyanis a MŰvész Stúdióban a Csoda és Kósza című gyermekelőadást hatalmas sikerrel mutattuk be, és gőzerővel készülünk a most szombati, Palacsintáskirály című nagyszínpadi gyermekelőadásra. Tehát mondhatom, hogy a szakmai munka változatlanul folyik, megnyugodott mindenki és a munkájára koncentrál" .

 

 

Kirják Róbert hangsúlyozta: "noha sok mindent megtanult az elmúlt, közel másfél évtizedben a színészek körében" és bár "egyszemélyben hoz döntéseket", "tájékozódik művészeti dolgokban".

 

"Mindenképpen egy jobbkezet kell magam mellé találni, aki ezeket velem együtt átgondolja, ebben kikértem a művészeti tanács és a társulat véleményét. Több név szóba került, és úgy néz ki, hogy az ő általuk legjobban kívánt, tehát nem csak elfogadott, hanem javasolt személlyel sikerült is megállapodnom" – mondta az ügyvezető.

 

Első riportjában arról is beszélt, a Művészeti Tanáccsal már egyeztet a következő évadról, ugyanakkor a VIDOR Fesztivál előkészítésén is dolgozik.

 

"Ennek pénzügyi háttere a központi és önkormányzati forrásokból már most javarészt biztosított. (...) Az előadások válogatása mellett több nagykoncert is a megállapodás előtt áll. A Szabadtéri Színház nyári programját pedig már ősz óta szervezik, s az ügyvezető szerint sikerült mindenkit megszólítani, aki a színvonal emelésében, a közönség becsalogatásában segíthet. Nemsokára be is jelentik az egyik produkciót, mely különlegesnek ígérkezik" - áll a színház közleményében, amely arra is felhívja a figyelmet, hogy szívesen várják a színház iránt hosszú évek óta elkötelezett helyi vállalkozói, mecénás kör támogatását is.

 

 

 

süti beállítások módosítása