Filmhét - A fiatal tehetségeké a főszerep az első napon

A fiatal tehetségek napjával indul a 2. Magyar Filmhét, március 1-jén a filmes egyetemek diákjainak versenyben futó alkotásai mellett levetítik a elmúlt év legnagyobb sikereket hozó magyar elsőfilmjeit, este pedig egy pódiumbeszélgetést rendeznek Röhrig Gézával, a Saul fia főszereplőjével - közölték a szervezők az MTI-vel.

    magyarfilm

 

A közlemény szerint nem csupán az egyetemi hallgatók által beküldött versenyfilmek, hanem maguk az intézmények is bemutatkoznak: kedd folyamán a Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE), a Budapesti Metropolitan Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) képviselői is fogadják az érdeklődőket, de előadást tart a az egri Eszterházy Károly Főiskola Mozgóképkultúra Tanszéke és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem is.
    

A felsőoktatási intézmények bemutatkozása mellett olyan filmeket vetítenek március elsején, amelyek az elmúlt évben nagy sikert arattak a fiatalok körében. Ilyen például Reisz Gábor első filmje, a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, vagy Ujj Mészáros Károly első nagyjátékfilmje, a számos nemzetközi fesztiválon hatalmas sikerrel szerepelt és itthon is több mint 100 ezer nézőt vonzó Liza, a rókatündér.
    

Emellett olyan különlegességek is láthatóak lesznek, mint az SZFE végzős rendező osztálya által a fővárosról készített Nekem Budapest című szkeccsfilm vagy a Balaton Method, amelyben olyan közkedvelt előadók zenélnek, mint Kiss Tibi, Soerii és Poolek, a Punnany Massif, Akkezdet Phiai és a Fran Palermo.
   

 Végül este a filmhét helyszínéül szolgáló Cinema City Mom Park előterében pódiumbeszélgetésen találkozhat a közönség az egykor betiltott Huckleberry punkegyüttes alapítójával és frontemberével, valamint az Oscar-jelölt Saul fia főszereplőjével, Röhrig Gézával.
    

A fesztivál kiegészítő programjai között a januárban elhunyt Zsigmond Vilmosra emlékezve pénteken este levetítik a Fekete Dáliát, amelynek fényképezéséért 2007-ben negyedik alkalommal jelölték Oscar-díjra a legendás operatőrt, az eseményen felszólal Koltai Lajos Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező. Emellett kiállítást szerveznek Zsigmond Vilmos Magyarországon eddig nem látott, forgatási teszt-polaroid képeiből - áll a közleményben. 
    

Március 1. és 6. között hat kategóriában összesen 270 film versenyez majd a Magyar Filmdíjért. Március 5-én, szombaton hirdetik ki minden kategóriában az addig legtöbb szavazatot kapott 5-5 filmalkotás, amelyek közül Magyar Filmakadémia tagjai újabb titkos szavazással választják ki a nyerteseket. Az ünnepélyes díjátadó március 6-án este lesz.
    

A 2. Magyar Filmhét teljes programja a www.filmhet.hu internetes oldalon érhető el.

 

süti beállítások módosítása