"Apró örömökből áll az egész" - Psota Irénre emlékezünk

Képekben idézzük Psota Irén pályáját, tisztelegve emléke előtt.

 

„Úgy érzem, a színészet: papnői hivatás. Áldozni kell érte és neki. Nem lehet mellékesen csinálni…” 

 (Psota Irén)

 

psotairenszipkaval

 

 

Ahogy arról beszámoltunk, életének 87. évében csütörtökön elhunyt Psota Irén, a Nemzet Színésze, a Madách Színház kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművésze. Psota Irént a Madách Színház, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Fővárosi Önkormányzat is saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

   

Psota Irén 1929. március 28-án született Budapesten. Gyermekkorától a színészi pályára készült. 1952-ben végzett a Színművészeti Főiskolán és azonnal a Madách Színházba szerződött, ahol olyan legendás művészekkel játszott együtt, mint Tolnay Klári, Kiss Manyi, Pécsi Sándor, Márkus László, Mensáros László és Gábor Miklós. 1980 és 1982 között a Népszínház, majd a Nemzeti Színház művésze volt, 1990-ben visszatért a Madách Színházba, amelynek visszavonulásáig tagja maradt. 

    

A színházi adattár szerint 127 színházi bemutató fűződik a nevéhez, számtalan filmben és tévéjátékban játszott. Három nagylemeze jelent meg. Gazdag és színes pályájáról három könyvet is írt. Az utolsó, 2008-ban megjelent művének címe: Csak a halálom előtt olvasható el, de siess! 
    

Munkásságának elismeréseként 1959-ben és 1962-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1976-ban lett érdemes, 1982-ben kiváló művész. A Kossuth-díjat is két alkalommal kapta meg: 1966-ban és 2007-ben. A Halhatatlanok Társulatának 1996 óta volt tagja, 2000-től volt a nemzet színésze.

 

Az alábbi fotóválogatással rá emlékezünk.

 

Psota Irén pályájáról képekben:

 

 

psota70

"Mániákusan hiszek magamban. Ezért sohasem lehetek irigy mások sikerére. Ahogy a szomjas ember sem irigyelheti azt, aki a szeme láttára megeszik egy hatfogásos ebédet. Ő inni akar! S nem jóllakni."

Psota Irén 1970-ben, a Film Színház Muzsika címlapján

 

harom

"A színész gyerek, aki egy életen keresztül játszik".

Ruttkai Éva, Psota Irén és Törőcsik Mari 

 

psotairentavasz

"Hiszek az életben. Szeretem a hullámzásait. Azt, hogy hol ad, hol vesz." (Psota Irén)

 

eher

"Ezt a szakmát meg kell tanulni, ezt a szakmát nem lehet megtanulni. Én minden nap elölről kezdem a küzdelmet."
Psota Irén, Bodrogi Gyula és Lehoczky Zsuzsa 

 

tolnayval

"Nem bírnék egy percig nyugton maradni. A tétlenség számomra egyenlő a halállal. Képtelen vagyok várakozni. "

Tolnay Klárival

 

psota 1

"Az a legnagyobb hibám, hogy mindent komolyan veszek, s a végletekig fel tudom magam húzni". 

Psota Irén fiatalon

 

psota07

"Mindent óriási energiával csinálok, különben nem volna értelme". 

Bán Frigyes: Rangon alul c. filmjében

 

irenbohoc

"Engem a szerelmek, sikerek, kalandok, az őrültségek, a lángolások éltetnek. Meghalok és újjászületek. Mennybe megyek, aztán a pokolba. A végletek embere vagyok. Két végén égetem a gyertyát".

Psota Irén bohócként

 

felfel lejton

"A boldogság nem valami globális jelenség. Élvezem a napsütést, szeretem a virágokat, örülök a kutyámnak. Apró örömökből áll össze az egész".

Felfelé a lejtőn

 

negyen

"Nagyágyúval nem kell verébre lőni. De azt hiszem, egészen jól megoldottam a kisebb feladatokat is. Az a hibám, hogy a vállamra veszem az előadást". 

Csákányi László, Psota Irén, Váradi Hédi, Márkus László

 

koldus

"Azt írja a horoszkópom, hogy Psotának egyetlen partnere van: Psota. Rágyújtok egy cigarettára, leülök a karosszékbe, és jár az agyam".

Koldusopera, Vass Évával

 

ejjeli

"Ha játszom, már reggel óta permanenciában vagyok".

Éjjeli menedékhely, Huszti Péterrel

 

psota33

"Életem legnagyobb, szerelmetes rendezője, Vámos Laci olykor úgy elhalmozott tanácsokkal, hogy nem tudtam velük mit kezdeni. Elmentem az erdőbe, összeszedtem a vadvirágokat, és visszajöttem egy tarka csokorral. Ha beleszeretek egy szerepbe, akkor nem kell instruálni."

Psota Irén egy szünetben

 

csardaskir

"Minden kitüntetés egy ünnep. És én imádom az ünnepeket. Volt úgy, hogy bementem egy virágüzletbe, és azt mondtam: "Kérek egy szál ünnepet." A végén úgy köszöntek el tőlem, hogy boldog ünnepeket kívántak".

A Csárdáskirálynőben Latinovits Zoltánnal

 

Kaukazusi 4

"Más kopáran születik, és egy életen keresztül díszíti, ékesíti, rakosgatja tele magát. Én úgy születtem, mint egy gyönyörű karácsonyfa. Díszekkel, gyertyákkal, csillagszórókkal. Volt egy gyönyörű anyám… Olyan gyönyörű nőt azóta sem láttam". 

Kaukázusi krétakör, Márkus Lászlóval

 

schaar

"Nézek természetfilmeket. Imádom ezeket, csak akkor kapcsolok el, amikor az egyik állat megtámadja a másikat. Brrrrrrrr… Irtózom az erőszaktól… Akkor inkább keresek valami szép filmet. Aztán olvasok, rendezgetem a könyveimet, az erkélyen etetem a galambjaimat… Van egy kedvenc párom". 

Schaar Erszébet szobrászművésszel

 

manyival

"Én is repülni szerettem. Szárnyalni a fellegekben…"

Kiss Manyival

 

marival

"Nem, nem jutottam addig, ameddig szerettem volna. Ezzel muszáj szembesülni… "

Törőcsik Marival a Szentpéter esernyője c. filmben

 

csendes otthon2

"Volt három házasságom, és volt tizenhárom csodálatos hónapom. Egyszer volt, hol nem volt… Állandó mámor, gyönyör, szárnyalás. Akkor megérintett valami a végtelenségből, örökkévalóságból."

Zenthe Ferenccel a Csendes otthon c. filmben

 

yerma

"Egész életemen végigkísért a lidérc, hogy sok vagyok."

Yerma, fotó: Keleti Éva

 

sota

 "A szeretetemben, a szeretetigényemben, az elvárásaimban, a megfelelési kényszereimben, sok vagyok szavaimmal és hallgatásaimmal". 

Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?, Psota Irén és Darvas Iván

 

ezigen

"Mindig életigenlő és optimista voltam. Volt nyolc-tíz évem, mikor kicsit bajban voltam. Nem játszottam. Itthon ültem, és sikoltottam, jaj, de boldogtalan vagyok. Na, de ez is valami, a semminél jóval több. Így már aztán jobb is lett."

Psota Irén, Ruttkai Éva és Almási Éva, forrás: NOL

 

szabaditsmeg

"Én még a boldogtalanságból is kihozok valamit. Kirepítettem magam belőle." 

Sándor Pállal forgatás közben

 

haz

"Én a hétköznapokon is felöltöztetem a lelkemet, mint a közönség, aki kívánja az előadást, felöltözik hozzá." 

A Ház a sziklák alatt c. filmben

 

Kurazsi 1

"Nem szeretek hátranézni. És egyre kevésbé tudok már tolerálni."

Kurázsi mamaként

 

esakkorpasas

"Nagyon sokszor rögtön külsőleg is látom a figurát. A hangját, öltözködését, tartását, gesztusait."

És akkor a pasas... Sinkovits Imrével

 

elektra

"– Ha nem színész lett volna, akkor mi? – Akkor is színész. Virág, felhő, állat, de színész. "

Az Elektrában viselt parókájával, Fotó: Szalay Zoltán

 

erk ej

"Nem nőttem az égig."

Makay Margittal

 

csardas

"Gyönyörűséges pokol ez a pálya. És az élet? És ez így együtt? Hát?!"

Egy erkölcsös éjszaka

 

vigye

"Én nem tudom elviselni, hogy mellőlem akár a legkisebb kapcsolat is sebbel menjen el. Nem szabad sebeket ejtenünk a férfiakon, hiszen... olyan esendők. Sokkal magányosabbak, mint mi vagyunk. Még akkor is, ha a puszta "együttlét" nekik sokkal kevésbé fontos, mint nekünk. Mi a szívünket adjuk bele (...). Legfeljebb sajnálni tudom magunkat, hogy mi másként szeretünk, mint ők. Sajnálom, mert az élet rettenetesen rövid. Csak mostanában értettem meg, miért mondta egyszer a szerelmetes férjem: "Ha bárki jönne az életedbe, aki többet tud adni neked, mint én, az elé letérdelek, és megköszönöm neki, mert annyira szeretlek, hogy azt kívánom: neked minél többet adjon valaki. Még ha az a valaki egy másik férfi is." 

Erózió, Murányi Tündével

 

psota iren madah

"A színész sohasem lesz nyugdíjas. (...) A színészt akkor nyugdíjazzák, mikor beteszik a sírba".

Várszínház, Sarah avagy a languszta sikolya

 

major

"Minden percet hasznosan kell élnem."

Major Tamással

 

psotairrenn

"A mai fiataloknak azt üzenem, nem szabad feladni semmit az utolsó pillanatig, és még akkor se. Mindenért végig az életünkön meg kell dolgozni és meg kell küzdeni. És akkor biztos lesz örömünk is".

Psota Irén 80. születésnapján, Fotó: Kanyó Béla

 

 

 

A fotók forrás: MTI, Színház.hu, OSZMI, Blikk, Nők Lapja, Index

 

 

süti beállítások módosítása