Jön a Purim Fesztivál - Karinthy Márton szervezésében

Zsidó kulturális fesztivált rendez a Karinthy Színház március 21. és 27. között. Hét nap alatt színházi előadással, táncprodukcióval, koncertekkel és gyermekfoglalkozással is várnak.

25096160422 547767a82b z 1 1

 

Milyen gondolatok mentén születik új fesztivál?

 

Karinthy Márton, a Karinthy Színház igazgatója, a Purim a Karinthyban egyhetes fesztivál ötlet- és házigazdája a Hadik Kávéházban tartott sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy miért kezdeményezi egy új eseménysorozat létrejöttét. Olyan fesztivált szeretne megvalósítani, amely a legkisebbektől az idősebbekig minden korosztályt megszólít és amely megismerteti az érdeklődőkkel a zsidóság történetét, életvitelét illetve hazai jelenlétét. 

 

 

"A Holokauszt emlékévet a Karinthy Színház az Anna Frank jegyzetek című előadással nyitotta meg 2012-ben. Méltó lezárása  ennek az emlékévnek a Purim a Karinthyban fesztivál. Buda eddig még soha nem adott otthont ilyen típusú rendezvénynek. Egyedi fesztivál, mely nem csak budapesti kőszínházak előadásait vonultatja fel, hanem otthont ad független és vidéki társulatoknak is. Válogatásunk során örömmel konstatáltuk, hogy a téma (a magyarországi zsidóság helyzete) majdnem minden színház műsorában jelen van, nem tudunk olyan társulatot mondani a fővárosban és vidéken, ahol ne lehetne találni zsidó témájú darabokat. A Karinthy Színház vállalta, hogy azoknak az előadásoknak, amik megítélésünk szerint felkelthetik a színházlátogató közönség érdeklődését, helyszínt biztosít a remélnyeink szerint hagyományteremtő fesztiválon" - fogalmazott Karinthy Márton.

 

A4 MusortablaReszletes Web 01 1

 

A Karinthy Színház saját repertoárjáról a Második nekifutás című produkciót szerepelteti a műsorban, érkezik a Rózsavölgyi Szalonból Sprió György Elsötétítés című darabja, a Komod Színház felolvasószínházi produkciója Karinthy Ferenc Gellérthegyi álmok című művéből, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház az Asszony a fronton című monodrámája illetve az Olivetti '82 című produkciója, amelyet a Maszk Egyesülettel közösen hoztak létre.

 

A kaposvári Csiky Gergely Színházból Shylock című monodráma Hunyadkürti György előadásában, a FÜGE és a Kaposvári Egyetem a Dohány utcai seriff című produkciója, a Gólem Színház Szakácskönyv a túlélésért című előadása és a Dumaszínházzal közösen előadott Zs kategória című vígjátéka is a fesztivál műsorára kerül, akárcsak a Dumaszínház a Lyukasóra c. előadása, a Spinoza Színház Herzl című fantáziajátéka, az Orlai Produkció Rose című monodrámája Vári Éva előadásában és Székhelyi József Írásba adom című szerzői estje. A Leuder Javne Zsidó Közösségi Iskolában működő Javne Színház pedig 12 év 18 év közötti fiatalok előadásában mutatja be A velencei kalmárt.

 

A fesztivál teljes programját a http://szinhaz.blog.hu/media/image/2016-02-29/11906577/. oldalon érhetik el.

 

Mi lesz a program?

 

 

21. HÉTFŐ

 

 

Bővebb információ a Karinthy Színház honlapján található: http://szinhaz.blog.hu/media/image/2016-02-29/11906577/.

 

 

süti beállítások módosítása