"Rengeteg új mondatra várunk" - Villáminterjú Oberfrank Pállal

Schlanger András nyíregyházi direktor menesztéséről, a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének reakciójáról és arról kérdeztük a veszprémi színigazgatót, milyen szakmai ügyekben szeretné, ha előrelépés történne.

Amikor értesültél arról, hogy Schlanger Andrást azonnali hatállyal menesztik igazgatói posztjáról, mi volt az első gondolatod?

 

Ismerem Schlanger Andrást, nagyon becsületes, normális embernek tartom, akiről semmi rosszat nem tudok feltételezni, ezért elég furcsán érintett a hír, hogy méltatlan helyzetbe került, és hogy alig jutott ideje igazatóként építkezni. Felhívtam egy-két kollegát, akik Nyíregyházához kötődnek, hogy tájékozódjak a történtekről, de nem lettem sokkal okosabb.

 

oberfrankpal

 

Nem sokkal Schlanger felmentése után ülésezett a Vidéki Színházigazgatók Egyesülete, amelynek elnöke vagy. Beszéltetek az esetről a találkozón?

 

Igen, mert úgy gondoltam, muszáj lépéseket tenni az ügyben. Volt alkalmunk Schlanger Andrást is meghallgatni. Az elmondottak illetve az alapján, hogy előzetesen nem kapott figyelmeztetést, úgy tűnik, mondva csinált indokokkal rúgták ki - sokat utazik, sok munkája van és hasonlók. Szeretnénk tudni, valójában mi húzódik a döntés hátterében, ezért írtunk a nyíregyházi polgármesternek egy levelet, amelyben kérjük, ossza meg velünk az ő olvasatát. Azt is megállapítottuk, hogy az előadóművészeti törvény értelmében szabálytalan lépés indoklás nélkül felmenteni egy színigazgatót, ezért is várunk magyarázatot. Ha jön válasz, ha nem, tovább fogunk lépni, párbeszédet kezdeményezünk a minisztériummal, mert nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy át kell gondolni a

helyzetet.

 

Hogy érted?

 

Komoly procedúra, hogy valaki színházvezetővé váljék: pályázatot írnak ki, felállítanak egy bizottságot, a jelölteket meghallgatják a szakma, a minisztérium, a szakszervezet, a helyi önkormányzat képviselői, majd a közgyűlés kinevezi a választottat. Felmerül a kérdés, minek ez az egész bohóckodás, ha egy városvezető egy szempillantás alatt változtathat az eredményen? A munkáltató miért nem kéri ki egy testület szakmai véleményét? Miért nem a közgyűlés menti fel a direktort? És miért hiányzik ebből a folyamatból a minisztérium, aki állami támogatás formájában általában jóval nagyobb támogatást biztosít egy színháznak, mint az önkormányzat? Úgy véljük, ezekről a felvetésekről érdemes lenne beszélni, mert ha ilyen egyszerű elmozdítani valakit egy színház éléről, akkor jobb, ha minden polgármester a saját kénye-kedve szerint nevez ki igazgatót, aztán kipenderíti, ha épp kedve tartja. A viccet félretéve, nem szerencsés, hogy egy direktor kezdeményezései kiverhetik a biztosítékot, hogy egy polgármester megakaszthatja a művészeti munkát. Így az adott színház nem fog fejlődni, mindig az évtizedek alatt kialakult viszonyok fogják meghatározni.

 

Törvénymódosítást javasoltok?

 

Meglátjuk, mit tehetünk. Egyelőre párbeszédre törekszünk, amelynek valóban az a célja, hogy új mondatok, új szabályok születhessenek.

 

A Teátrumi Társaság egyik alelnöke és a Színházművészeti Bizottság tagja is vagy, tehát rálátásod nyílik arra, mennyi egyeztetésen múlik egy új mondat. Ez alkalommal mik a lehetőségek?

 

Nehéz meghatározni, mert rengeteg új mondatra várunk egyéb ügyekben is. Azt hiszem, meg kell tanulnunk, hogy a változások lassan, hónapok alatt történnek meg.

 

Milyen ügyekre utalsz?

 

Régóta beszélünk a művészi életjáradék bevezetéséről illetve művészi biztosítási alap létrehozásáról, hogy azok, akik már nem képesek színpadra lépni, ne tengődjenek a létminimum alatt. Még semmit nem csináltak, de már adóztatjuk a pályakezdőket - áldásos lenne, ha nem kényszerülnének erre. Már „nagyságrendileg” tudjuk, évente hány millió forint színházi TAO gyűlik össze – sokat számítana, ha ezt az összeget elkülönítenék a költségvetésből, hogy a színházak nagyobb biztonsággal számíthassanak rá. Talán jutna belőle életjáradékra, biztosítási alapra, egyéb célokra is, hogy mást ne mondjak, a függetlenek támogatására. Az a plusz 700 millió forint, amire ennek a területnek szüksége volna, eltörpül ahhoz képest, hogy mennyi pénzt fordít az állam kultúrára. Egységes álláspontra, szakmai összefogásra van szükség ahhoz, hogy még jobban képviseljük az érdekeinket.

 

2012-ben úgy fogalmaztál, látsz esélyt arra, hogy az érdekek előbb vagy utóbb összeérjenek. Most mit gondolsz?

 

Nincsenek túl sokan a „kútmérgezők”, akik önérdekből egy csepp méreggel is ártani tudnak, viszont azt érzékelem, hogy egyre többször tudunk együtt gondolkodni, képesek vagyunk túllépni az esetleges ellentéteken.

 

Milyen esetet tudsz például hozni?

 

Maga a rendszeres párbeszéd is ilyen példa lehet. De hogy a legújabbat mondjam. Hosszú ideje hiányoljuk a televíziós színházi közvetítéseket. Több kezdeményezés is elindult, hogy megszűnjék ez a magyar előadó-művészet megörökítése elleni „merénylet”. Marton László rendezőtanár úr is, teljesen függetlenül attól, hogy ki miben hisz, milyen oldalon áll, milyen színeket szeret, szervezett egy csapatot, amely most ezért dolgozik. Azt remélem, hogy a jövőben még több dologban találjuk meg a közös nevezőt.

 

Tóth Berta / Színház.hu

 

 

süti beállítások módosítása