A Finito lett a Humorfesztivál legjobb előadása

Átadták a negyedik alkalommal megrendezett Thália Humorfesztivál díjait. A legjobb színésznő Vándor Éva, a legjobb színész Járai Máté lett a zsűri döntése nyomán.

Tasnádi István Finito (Magyar Zombi) című darabját Tasnádi Csaba rendezésében, Bajomi-Nagy György és Györgyi Anna főszereplésével mutatták be a Pinceszínház előadásában.


A zsűri döntése szerint a legjobb színésznő Vándor Éva a Minden kezdet nehéz, hát még a versenyzongora című komédia, a legjobb színész pedig Járai Máté, a Primadonnák című komédia szereplője lett.

 

 

A zsűri különdíját vehette át Olt Tamás, a Minden kezdet nehéz című darab írója, rendezője. A Fővárosi Nagycirkusz, valamint a zsűri különdíját a Dumaszínház és a Füge Produkció Elhanyagolt férfiszépségek című előadása nyerte el, a Magyar Teátrumi Társaság különdíjában a Momentán Társulat RögvEst című produkciója részesült.

 

 

 finito

Pinceszínház: Finito

 

Öt nap alatt, február 24. és 28. között tíz előadást láthatott a közönség, mintegy 3250 néző a budapesti Thália Színházban rendezett Humorfesztiválon - mondta el Lantos Anikó fesztiváligazgató a díjátadón kedden, Budapesten. Hozzátette: sikerült a humor széles palettáját bemutatni a bohózattól a vígjátékon át a szatíráig, a stand uptól a szkeccsen át az improvizációig, emellett a cirkuszt mint társművészetet vonták be a rendezvénybe.


A produkciókat öttagú zsűri értékelte, amelynek tagja volt Nagy Katalin, a Vasárnapi Újság felelős szerkesztője, Farkas Anita, a Magyar Demokrata kulturális újságírója, Fekete Péter miniszteri biztos, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) ügyvezető igazgatója, Stumpf András újságíró, publicista, a Mandiner főmunkatársa, valamint a közönség soraiból kiválasztott Czagány Judit tanár.


A rendezvény első napján láthatták az érdeklődők a Győri Nemzeti Színház produkcióját Simon Kornél rendezésében, Ken Ludwig kortárs amerikai szerző Primadonnák című komédiáját. Másnap a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásában, Kelemen József rendezésében Neil Simon Mezítláb a parkban című vígjátékát, valamint a Momentán Társulat RögvEst című produkcióját tekinthette meg a közönség.


A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Gábor Andor komédiáját, a Dollárpapát játszotta Lendvai Zoltán rendezésében, a Váci Dunakanyar Színház Minden kezdet nehéz, hát még a versenyzongora címmel Olt Tamás komédiáját mutatta be a szerző rendezésében. A repertoáron szerepelt a Thália Színház saját előadása, Georges Feydeau Rövid a póráz című darabja Kelemen József rendezésében, a Dumaszínház és a Füge Produkció Elhanyagolt férfiszépségek című darabja, valamint Bödőcs Tibor Cefrepalota című közéleti önálló estje.


A fesztivál zárónapján a Miskolci Nemzeti Színház produkcióját, Dürrenmatt A nagy Romulus című darabját láthatták az érdeklődők Keszég László rendezésében, valamint a Pinceszínház előadásában a Finito (Magyar Zombi) című darabot tűzték műsorra. A nagyszínpadi előadások előtt zsonglőr és bohóc - a Fővárosi Nagycirkusz Fesztikon című produkciójának fellépői - szórakoztatta a közönséget.

 

 

MTI

 

süti beállítások módosítása