MITEM: Két előadást is duplán játszanak a nagy érdeklődés miatt

Két előadást duplán játszanak a nagy érdeklődés miatt a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón; a Nemzeti Színház áprilisi fesztiváljának kistermi előadásaira is már majdnem elfogytak a jegyek - hangzott el a fesztiválról tartott keddi beszélgetésen.

A. Szabó Magda, a színház stratégiai igazgatója elmondta: a Kortársaink a klasszikusok mottóval április 11. és 24. között tartandó találkozón 14 ország 22 előadását láthatja a közönség. A diákok kedvezményes jegyet válthatnak. A találkozón résztvevő országok között van Magyarország mellett Argentína, Dél-Korea, Franciaország, Görögország, Grúzia, Kína, Lengyelország, Olaszország, Oroszország, Románia, Spanyolország, Svájc és Szerbia.


Kétszer tűzik műsorra Gorkij Éjjeli menedékhely című művét David Doiasvili rendezésében, a tbiliszi Állami Zenés és Drámaszínház előadásában; valamint Bocsárdi László rendezését, a Vízkereszt, vagy amire vágytok című darabot a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásában.


A sajtóbeszélgetésen a színház művészeti műhelyének tagjai - Rideg Zsófia, a MITEM főszervezője mellett Király Nina, Kozma András, Verebes Ernő és Kulcsár Edit dramaturgok, a fesztivál kurátorai - számoltak be a programról.

  

 iliasz gorog 0001

Iliász


Rideg Zsófia elmondta: a fesztivál nyitóelőadása a Teatro Potlach olasz utcaszínház előadása lesz. Pino Di Buduo rendezésében az Angyalok a város fölött című produkciót játsszák, amelynek előadásába a kaposvári egyetem két színművész osztálya is bekapcsolódik. A rendező a fesztivál előtt tíznapos színházi műhelyen állítja be a diákokat a nyitott formájú előadásba, amely egy-egy város láthatatlan helyszíneit tárja fel helyi művészekkel együttműködve.


Kiemelte: április 12-én az athéni Polyplanity Company Homérosz Iliász című művét adja elő, a klasszikus alkotással friss formában találkozhat a közönség. A produkció rendezője Stathis Livathinos, az athéni nemzeti színház művészeti igazgatója, aki részt vesz a MITEM-en kísérőprogramként megrendezett nemzeti színházak találkozóján is.


A Nemzeti színházak a 21. században - A sokszínűség harmóniája címmel megvalósuló kerekasztal-beszélgetés szervezője, Verebes Ernő elmondta: az eseményt április 13-án rendezik meg, a konferencián szó lesz a nemzeti kultúrák fennmaradásának fontosságáról és a színházi kultúrák közötti átjárhatóságról.

 

MITEM 2016 logo


Rideg Zsófia elmondta: a madridi Teatro de La Abadía és a barcelonai Katalán Nemzeti Színház A közönség című előadásával folytatódik a program április 13-án. A Federico García Lorca műve alapján készített előadás emléket állít a 80 éve meggyilkolt szerzőnek. A főszervező beszélt arról, hogy távolkeleti előadások is szerepelnek a programban. Április 13-án a Dél-Koreából érkező sámánszertartás látható, 17-én a Szecsuáni Opera mutatkozik be.
TIIT címmel a Titus Andronicus nyomán készült különleges előadás látható. Szergej Potapov, a Szaha Színház főrendezője a jakut színház különleges hagyományait ötvözte Shakespeare művével.


Április 17-én Valére Novarina művészetét járják körbe: beszélgetés mellett zenés felolvasás is lesz Érthetetlen anyanyelv című művéből. A közönség április 17-én láthatja a Novarina rendezésében most készülő produkciót, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház előadását Imigyen szóla Louis de Funés címmel. A rendező másik munkáját, a tavalyi avignoni fesztiválon nagy feltűnést keltett a Nevek erdejében című produkciót április 18-án játsszák a MITEM-en.

 

Gulliver utazasai foto sebastian marcovici 1

 

Gulliver utazásai


Szintén új előadás, a svájci Théatre Vidy-Lausanne napokban bemutatott Sirály produkciója, Csehov darabja Thomas Ostermeier rendezésében látható. Hazafiak címmel Urbán András rendezésében lesz műsoron a belgrádi Szerb Nemzeti Színház előadása. Az 1848-as szabadságharc idején játszódó groteszk komédia a szerb-magyar viszonyról szól. Silviu Purcarete rendezésében a Gulliver utazásait játsszák a Radu Stanca Nemzeti Színház előadásában. A moszkvai Művész Színház Akadémia (MHAT) előadásában Korszerűtlen koncert címmel játsszák Viktor Rizsakov rendezését. Rideg Zsófia felhívta a figyelmet arra, hogy a színház két lapja, a Szcenárium és a Nemzeti Magazin is számos cikkel vezeti fel a fesztivál előadásait, szakmai programjait.


A fesztiválon a Nemzeti Színház produkciói közül Zsótér Sándor rendezésében Brecht Galilei élete című darabja, Vidnyánszky Attila rendezésében Weöres Sándor Psyché és Cervantes Don Quijote című műve látható. Műsorra tűzik a Galambos Péter rendezte Szeszélyes nyár című darabot, valamint a Csehov A 6-os számú kórterem című novellája alapján készült 6 című produkciót, Sardar Tagirovsky rendezését.


A találkozó programja megtalálható a mitem.hu oldalon.

 

MTI

 

 

 

süti beállítások módosítása