A velencei kalmár - Kern András és Stohl András főszereplésével a Pestiben

A Pesti Színház március 9-én mutatja be A velencei kalmárt Valló Péter rendezésében, Kern Andrással és Stohl Andrással a főszerepben, így a Vígszínház népszerű Shakespeare-sorozata egy újabb előadással gazdagodik. Ahogy az utóbbi évek klasszikus bemutatói, A velencei kalmár is új fordításban kerül színpadra, amit Nádasdy Ádám készített el.

 

 

A Vígszínház ajánlója:

 

A fiatal Bassanio nagyobb összeget kér kölcsön legjobb barátjától, a kereskedő Antoniótól, hogy megkérhesse a szép és gazdag Portia kezét. Antonio azonban nem tud segíteni barátján, ezért üzletet köt Shylockkal, a zsidó uzsorással, aki hitelez ugyan a kereskedőnek, de van egy feltétele: ha Antonio nem tudja időben törleszteni a kölcsönt, akkor kivághat egy fél kiló húst a kalmár testéből.

 

A velencei kalmárt 1596-ban, legtermékenyebb darabírói korszakában, a nagy vígjátékok és a nagy tragédiák korszakában írta Shakespeare, a III. Richárd és a Rómeó és Júlia után. A saját korában vígjátéknak játszották, a 19. századtól tragédiának, ma a regényes színművek közt tartják számon. A velencei kalmár Shakespeare egyik legvitatottabb és legösszetettebb vígjátéka, és a Hamlet mellett ez a szerző legtöbbet játszott műve: egy több szálon futó izgalmas krimi és egy romantikus dráma szövevényes keveréke. Egy különleges barátság, egy fájdalmas szerelem, egy megtört apa és a csillapíthatatlan bosszúvágy története.

 

a velencei kalmar 03

Fotó: Dömölky Dániel

 

Nádasdy Ádám korábban így nyilatkozott a fordítói munkáról: „Igyekeztem úgy fordítani, mintha ez nem egy kosztümös és történelmi darab lenne, mert – az én olvasatomban – tulajdonképpen nem az. Igaz ugyan, hogy 1596-ban írta a szerző és Velencébe helyezte, de arisztokraták, királyok, történelmi figurák nem jelennek meg, tehát ez egy bármikor játszódható emberi vígjáték vagy tragédia – ki minek olvassa.”


„Tradicionálisan zsidó-keresztény konfliktusként elemzik A velencei kalmárt, pedig a shakespeare-i Angliában nem voltak zsidók. Ki voltak tiltva onnan” – meséli Valló Péter. „Sokkal inkább arról szól a darab, hogy van egy élni vágyó, olykor nem éppen fedhetetlen erkölcsű nemzedék, aki néha céltalan, talajtalan, szórja a pénzt és éli az életét. Ennek a hányaveti magatartásnak a folyományaként tulajdonképpen három ember majdnem elpusztul. Egyfajta erkölcsi drámának és vígjátéknak tekintem A velencei kalmárt. Van benne valami nagyon komoly hasonlóság azzal, amit most tapasztalunk.”


Talán a drámairodalom egyik legösszetettebb figurája az uzsorás zsidó, Shylock szerepe. „Ez egy nagyon nehéz és szép feladat” – meséli Kern András a szerepéről. „Ez a látszólag gyűlölködő, és ronda tetteket végrehajtó zsidó ember rokonszenves képet kell, hogy keltsen a nézőben, nem pedig ellenszenvest.”

 


„Hiába írt sokat és sokfélét Shakespeare, van egy közös lelkiség a műveiben” – mondja a társulat fiatal tehetsége, Bach Kata, aki második nagy szerepében mutatkozhat be a Pesti Színház közönsége előtt ebben az évadban. „Sokat segít most nekem, hogy az egyetem alatt több darabjával is foglalkoztunk. A Vízkeresztből néha eszembe jutnak idézetek, ami A velencei kalmár egy-egy pillanatában szintén hiteles volna. Próbálok még többet magamba szívni Shakespeare-ből, mostanában épp a szonettjeit olvasom” - tette hozzá.


Stohl András számára izgalmas szituáció, hogy Antonióként a próbafolyamat alatt most kevesebbet volt színpadon, mint általában, és így külső szemlélőként is figyelhetett néhány jelenetet. „Az az érdekes, ha a nézőtéren ülök, megnyugtat, amit látok. Ebben az előadásban a fiatalok a főszereplők. Élvezet nézni őket, igazán frissek, ebből egy nagyon jó bemutató lehet” - mondta a színész.

 

Az előadásról képekben:

Fotók: Dömölky Dániel

a velencei kalmar 01

1.

 

a velencei kalmar 02

2.

 

a velencei kalmar 04

3.

 

a velencei kalmar 05

4.

 

a velencei kalmar 06

5.

 

a velencei kalmar 07

6.

 

a velencei kalmar 08

7.

Fotó: Víszínház


Szereplők: Kern András, Stohl András, Bach Kata, Telekes Péter, Józan László,

Tornyi Ildikó, Orosz Ákos, Csapó Attila, Fesztbaum Béla, Péter Kata, Varju Kálmán,

Karácsonyi Zoltán, Kerekes József, Puzsa Patrícia, Adányi Alex.

 

 

süti beállítások módosítása