"A Marie Antoinette kalandos utat járt be" - Premier az Operettben

Március 4-én és 5-én mutatták be az Operettszínházban az Elisabeth, és a Mozart! világszerte népszerű szerzőpárosának legújabb darabját, a Marie Antoinette című musicalt Polyák Lillával, Gubik Petrával, Vágó Bernadett-tel és Vágó Zsuzsival a főszerepben. Fotós beszámoló a premierről.

A drámai musical cselszövésről, forradalomról és szerelemről szól A híres nyaklánc botrány, amely sokak szerint a Nagy Francia Forradalom kirobbanásának egyik látványos előzménye volt, a címszereplő boldogtalan királyné és egy nehéz sorsú szegény lány, Margrid történetén keresztül elevenedik meg. Egyikük a királyi palotában táncol, flörtöl és mindmáig a női szépség és vonzerő jelképes alakja, míg a másik Párizs külvárosában tengeti életét, ám Orleans hercegének politikai játszmái folytán, sorsuk összekapcsolódik…

 

 mar002u

 

Kerényi Miklós Gábor, az előadás rendezője, az Operettszínház művészeti vezetője a színpadon tartott beszédében kiemelte, hogy 20 év alatt a negyedik Lévay-Kuncze bemutatót tartották a Nagymező utcai teátrumban.

Ez Európa- és világcsúcs is egyben. A Marie Antoinette kalandos utat járt be Fukuokától Tokióig, Brémától Szöulig és így érkezett meg Budapestre. Az izgalmas és érdekes úton a mű az elmúlt években számtalan feldolgozáson áttesett, és bízunk abban, hogy ezúttal olyan értelmezés született, mely hosszútávon a közönség kedvence lehet. Sajnos, a szerzők rendkívüli elfoglaltságaik miatt ezen az estén nem lehettek velünk, de nagy szerencse, hogy legkedvesebb munkatársaik velünk együtt dolgozhattak és a főpróba héten rengeteget segítettek: köszöntjük Alice Levay-t, a zeneszerző lányát, és Bernd Steixner zenei supervisort.” - fogalmazott KERO, majd megköszönte a több hónapos munkát a produkció szereplőinek, a stábnak, a színház szakembereinek, az alkotóknak.

 

 mar0012

 

A Marie Antoinette egyik szereposztásában Polyák Lilla és Gubik Petra játssza Marie-t illetve Margridot, a másikban Vágó Bernadett és Vágó Zsuzsi. Orleans herceg bőrébe Szabó P. Szilveszter és Homonnay Zsolt bújik, Lajos király megformálója Mészáros Árpád Zsolt valamint Magócs Ottó. A svéd grófot, Axel von Fersen-t Gömöri András Máté és Horváth Dániel alakítja. 

A további szerepekben Peller Anna, Kékkovács Mara, Siménfalvy Ágota, Auksz Éva, Kocsis Dénes, Veréb Tamás, valamint Bálint Ádám, Angler Balázs, Kisfaludy Zsófia, Prescsák Zita, Csuha Lajos, Pálfalvy Attila, Ottlik Ádám, Jantyik Csaba látható.

 

 

Fotók a a Marie Antoinette premierjéről:

 

mar001

1.

 

mar0010

2.

 

mar0011

3.

 

mar0013

4.

 

mar003

5.

 

mar004

6.

 

mar005

7.

 

mar008

8.

 

mar006

9.

 

mar009

10.

 

marie0016

11.

 

marie0017

12.

 

Fotók: Budapesti Operettszínház

 

süti beállítások módosítása