A bolygó hollandival kezdődik a Szegedi Szabadtéri idei évada

A bolygó hollandival kezdődik július 1-jén a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada, Wagner-opera korábban még soha nem szerepelt az idén alapításának 85. évfordulóját ünneplő fesztivál műsorán.

Harangozó Gyula, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy rendezőnek Szabó Mátét kérték fel, aki az elmúlt években a Magyar Állami Operaházban és a Budapesti Operettszínházban is sikereket ért el.


A rendező sci-fi környezetben, a bolygóközi térben képzeli el a darabot. Ahogy megfogalmazta, a főhős legnagyobb problémája a magány, és a világűr az a hely, ahol a legmagányosabb az ember - mondta a művészeti igazgató, hozzátéve: az előadás színpadképét is úgy alakítják ki, hogy az markáns élményt adjon a nézőknek.

 

szeged


A darab sztárvendége a Kormányost alakító világhírű tenor, Paul Potts lesz. A Britain's Got Talent tehetségkutató műsorban feltűnt énekes komoly operai műveltséggel rendelkezik, de professzionális társulatban Szegeden áll először színpadra operaelőadáson. A címszerepben Kálmándy Mihályt, Senta szerepében Rálik Szilviát láthatja majd a közönség, Dalandot, a norvég hajóst Gábor Géza, Eriket, a vadászt László Boldizsár játssza, Wiedemann Bernadett pedig Mary, a dajka szerepében áll színpadra. A Szegedi Szimfonikus Zenekart Kesselyák Gergely vezényli.


Herczeg Tamás, a fesztivál igazgatója kiemelte, hogy a 85. évforduló tiszteletére minden műfaj megjelenik a fesztivál műsorán, így nem hiányozhat a szimfonikus zenekari koncert sem a Dóm térről. A hangverseny szólistája Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész lesz, aki tavaly bemutatott, új fejlesztésű zongoráján játszik majd. A koncert a Bogányi-zongora eddigi legszélesebb körű bemutatója lesz a négyezres nézőtér előtt.


Pál Tamás, a koncert karmestere elmondta, hogy az est első felében Csajkovszkij b-moll zongoraversenye csendül fel, ezt a Shakespeare-évhez kapcsolódva a szerző Rómeó és Júlia nyitánya követi. Zárásul Rimszkij-Korszakov Spanyol capriccióját hallhatja a közönség, a mű hegedűszólóját Kosztándi István játssza. A műsort úgy állították össze, hogy a Szegedi Szimfonikus Zenekar méltóképpen meg tudja mutatni erényeit - tette hozzá a Liszt Ferenc-díjas művész.

 

MTI

 

 

süti beállítások módosítása