Jótékonysági főpróba a veszprémi zongoráért

A Család ellen nincs orvosság című komédia március 17-i főpróbáját jótékonysági céllal hirdetik meg a közönségnek – jelentette be Neubauer Sándorné, a Veszprémi Turisztikai Egyesület elnöke valamint Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója.


A „Zongora Veszprémnek” kezdeményezéshez kapcsolódóan ajánlotta fel a Veszprémi Petőfi Színház, hogy készülő bemutatójának, a Család ellen nincs orvosság című komédiának a főpróbáját jótékonysági céllal tartja meg.

 

 csalad

 

Neaubauer Sándorné, a Veszprémi Turisztikai Egyesület elnöke kifejtette, a közelmúltban nagyobb összegű adomány érkezett az egyesület számlájára, azzal a feltétellel, hogy 2017. januárig meg kell vásárolni a kívánt Steinway zongorát. Ennek hallatán jelentette be több szervezet is, hogy a kezdeményezés mellé szeretne állni, többek között a Veszprémi Petőfi Színház is.

 

Oberfrank Pál igazgató elmondta, örül neki, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan most is nemes ügyhöz csatlakozik a teátrum. A Család ellen nincs orvosság című komédiának ez a főpróbája lesz az első olyan alkalom, hogy közönség előtt mutatkozik be a stáb, így a színészeknek is különleges lehetőség lesz ez az este. A fordulatos vígjáték garantált szórakozást ígér a nézőknek, így bízik benne, hogy a zongora javára adakozóknak felejthetetlen, vidám előadást tudnak nyújtani cserébe.

 

Támogatói jegyeket elővételben lehet vásárolni a Veszprémi Petőfi Színház jegyirodájában és jegypénztárában, de az előadás napján is lehet adakozni a bejáratnál elhelyezett zongora-perselybe.

 

süti beállítások módosítása