Most a Tesztoszeron is a MOST FESZT vendége

Március 17. és 20. között immár második alkalommal rendezik meg Tatabányán a MOnodráma és STúdiószínházi FESZTivált.

A MOST Fesztről:

 

A tatabányai Jászai Mari Színház 2015-ben hagyományteremtő szándékkal hívta életre a MOST FESZT-et, amely különleges témájú, formavilágú, adott esetben az egyéni teljesítményre fókuszáló, intim térben létrehozott alkotások bemutatását célozza meg, és elsősorban vidéki teátrumok, határon túli színházak és független társulatok monodráma és stúdiószínházi produkcióinak biztosít megmutatkozási lehetőséget.

 

A fesztivál idei programjában nyolc előadás látható: A nagybőgő című monodráma Klem Viktor (Jurányi és FÜGE Produkció), az Alszanak a halak? Prohászka Fanni (SZFE), az Egyasszony Tenki Réka (Orlai) előadásában. A macska a forró bádogtetőn című darabot Zsótér Sándor rendezésében játssza a kecskeméti teátrum, a Tesztoszteront a temesvári színház hozza a fesztiválra. A programban szerepel még a Sóvirág (Tünet Együttes), a budaörsi színház Hazatérés című előadása, és a Van valami bejelentenivalója? című monodráma Szabadkáról Csernik Árpád előadásában.

 

MOST FESZT 2016 

 

alszanak-11

fotó: Bandinszky-Tolvaj Annus

 

Mi vár a fesztivál második napján?

 

Ajánló az Alszanak a halak c. előadás elé:

Az előadás időpontja: 2016. március 18., péntek 18 óra, helyszín: Kamaraszínház, 70 perc

 

Monodráma a temetőben. 

Jette, 10 éves. Emil, az öccse, meghalt.Csak 6 éves lett.

Jette meglátogatja Emilt. És elmeséli, mi történt.

 

"Fiatalság, eredetiség, lendület: ez hatja át Szilágyi Bálint, harmadéves rendezőhallgató munkáját, amikor saját fordításában színre viszi Jens Raschke színdarabját, és ez jellemző az előadás egyetlen színészére is, a negyedéves Prohászka Fannira. Pedig a képletben ezúttal semmi bonyolult nincs: az egyetlen szereplő egyszerűen mesél, két-három kellékkel megtámogatva, ráadásul nem is valami élénken komikus vagy borzongató történetet. Hősnőnk egy tízéves, hétköznapi kislány, aki elhunyt öccse sírjánál idézi fel hol kicsit nosztalgikusan, hol kicsit zsörtölődően közös élményeiket, miközben emlékeivel és fantáziájával megtölti a komor sírkertet. Az egész előadás egyszerre természetes és gyermekien játékos, így a komor témafelvetés ellenére sem távozunk rossz szájízzel" - írta a darab kapcsán a 7óra7.hu.

 

alszanak-16

fotó: Bandinszky-Tolvaj Annus

 

Fordította: Szilágyi Bálint

Jette: Prohászka Fanni

Rendező: Szilágyi Bálint

Látvány: Molnár Anna

Rendezőasszisztens: Bacsó Borbála

Osztályvezető tanárok: Csató Kata, Csizmadia Tibor

 

A Színház- és Filmművészeti Egyetem előadása

 

JEGYVÁSÁRLÁS 

 

LP419930

fotó: Bíró Márton

 

Ajánló Tesztoszteron c. előadás elé: 

Az előadás időpontja: 2016. március 18., péntek 20 óra, helyszín: Színházterem, 150 perc

 

Andrzej Saramonowicz Tesztoszteron c. darabja, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadása vígjáték zenei betétekkel.

 

A történet valahol ott kezdődik, ahol a legtöbb véget ér. Akarod‐e, holtodiglan, holtomiglan és a többi. Fehér ruha, templom, násznép és az ifjú pár. De mi van, ha a menyasszony a nagy, mindent eldöntő kérdésre nemmel válaszol? A hét színész közös munkájának eredményeként és az utóbbi évtizedek legismertebb magyar slágereinek felelevenítésével olyan előadást sikerült létrehozni, mely színész és néző számára egyaránt felejthetetlen élmény. Egy nők nélküli, de lépten nyomon a nőket kibeszélő esküvői fogadást, ahol az örömapa (Balázs Attila), a pórul járt vőlegény (Kiss Attila) és annak bátyja (Bandi András Zsolt), egy egyetemi professzor (Kocsárdi Levente), egy zenész (Molnos András Csaba), egy újságíró (Molnár Bence) és egy pincér (Aszalos Géza) különös, egymást átszövő történetein keresztül nyerhetnek betekintést a férfi lélek legrejtettebb titkaiba.

 

LP420184 big

fotó: Bíró Márton

 

 

KORNÉL – vőlegény, ornitológus: Kiss Attila

STAVROS – a vőlegény apja: Balázs Attila

JANIS – a vőlegény testvére, jogász: Bandi András Zsolt

ROVAR – a vőlegény barátja, mikrobiológus: Kocsárdi Levente

TITUSZ – pincér: Aszalos Géza

TRETÉN – újságíró: Molnár Bence

DIÓ – zenész: Molnos András Csaba

Művészeti koordinátor: Kedves Emőke

Konzultáns: Katarzyna Raduszýnska

Látványterv: Paweł Walicki, Albert Alpár 

 

Az előadás 16 éven aluliak számára nem ajánlott 

 

JEGYVÁSÁRLÁS 

 

A MOnodráma és STúdiószínházi FESZTivál további programjairól itt tájékozódhat.

(X)

 

 

 

süti beállítások módosítása