"Az anyaság nem egy konfliktus nélküli világ" - Interjú Györgyi Annával

Március 22-én Anyád kínja címmel tart zenés vacsoraszínházi bemutatót az Orfeum, a pesti mulató.

A szereplők, Dobó Kata, Botos Éva, Ábel Anita és Györgyi Anna tabuk nélkül mesélnek a csodálatos anyaság kevésbé varázslatos élményeiről is. A darabot Tallós Rita rendezi, a koreográfus Szabó Anikó, a dalszövegeket Lombos Márton írja. A produkció kapcsán elsőként Györgyi Annát kérdeztük.

Ajánló az előadás elé:

Tavaly még lecsúszott két Bacardi Breezer, idén már két számmal nagyobb a blézer.
Korábban hajnalig nyúltak az óriás bulik, manapság óriás méretűek a bugyik.
Tűsarkú helyett könnyű topogó, szexi férfiak helyett egy pelenkás totyogó.
Partyktól volt hangos nemrég minden szombat. „Hol a cumi?” – mostanában ez gyakori mondat.
Felborult hormonháztartás – magasztos érzés –, ez már az anyaság, nincs itt semmi kérdés.

 

További információk az előadásról az orfeum.hu oldalon találhatók.

 

Interjú Györgyi Annával:

Emlékszel arra, miként gondoltál/ gondoltatok férjeddel, Csabával az anyaságra/ apaságra, mielőtt gyermeketek született?

Előtte nem gondolkodtunk erről hosszasan. Szerelmesek lettünk és egyszer csak jött az ösztönös igény a részünkről, hogy szeretnénk, ha lenne gyermekünk. Én azt szerettem volna, ha a férjem visszaköszönne kicsi változatban, ő meg gondolom arra vágyott, hogy engem lásson viszont... Anna Gizella 16 éves, Léna pedig 9 éves.  

Hogy élted meg az első időszakot, amikor szembesültél azzal, hogy rengeteg újdonságot tartogat az ember számára az anyaság?

Az első gyermekünk születésekor még görcsös voltam, mindent tökéletesen akartam megoldani. Ezt tovább súlyosbította, hogy a nagyobbik lányom 3,5 évig, a kisebbik pedig 3 évig egyetlen éjszakát sem aludt végig. Emlékszem, sokszor álltam a színpadon a takarásban, mint egy zombi, azt hittem elájulok, olyan fáradt voltam. Léna születése után azonban már lazább voltam, nem akartam tökéletesen viselkedni és helyzeteket kezelni és jobban odafigyeltem magamra is. Ha ahhoz volt kedvem, hogy elmenjek moziba, elmentem. Ha sétálni szerettem volna a Váci utcában, miközben elnyalok egy fagyit, megtettem. Odafigyeltem a saját igényeimre is. Amikor megszületik az első gyermeked, imádod és mindent meg akarsz neki adni, de arra is rádöbbensz, azzal, hogy ő megérkezett az életedbe, a te életmódod is megváltozik.

“Érzem, hogy mostanában ért össze a külsőm és a belsőm, anya lettem, mellettem halt meg az édesapám, ma már mást gondolok életről és halálról” – nyilatkoztad nemrég. Hogy lehet megfogalmazni, mi az, amire az anyaság tanított? Miként változtál azóta, hogy anya lettél?

Egy gyerek toleranciára, elfogadásra, alkalmazkodásra nevel. A születés után felismered, hogy nem te vagy az első a sorban, sőt, sokadik helyre csúsztál. Ez persze nem baj, de mindenképp meg kell szokni. Olykor olyan extrém impulzusok érnek, amelyek felkavarnak. Mind a két lányom fantasztikus ember, tehetségesebbek és szebbek, mint én, a nagyobbik már kész nő. Jókat lehet vele beszélgetni, mint nő a nővel. Nekem pedig nagyon jó érzés büszkélkednem velük. Persze ahogy nőnek, én pedig öregszem, eszembe juttatják, hogy az idő múlandó. Szembesülök az elmúlással, azzal, hogy én sem leszek fiatalabb, és el kell fogadnom: egyszer nem leszek. Emellett mégis nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz, ha születnek unokáim. Nagyon szerencsés és boldog vagyok, hogy van egy szuper családom, mi négyen nagyon összetartunk. Sokszor a mindennapi rohanásban, vagy nehéz helyzetekben olyan erőt adnak, amely minden problémán átsegít. Ezt tartom a legfontosabbnak az életemben.

Hogy tudtad összeegyeztetni a színészi pályát és a gyerekvállalást?

Nem hiszem, hogy misztifikálni kellene a színészi pályát, hiszen egy orvosnak például ugyanúgy kell ügyeletre mennie, mint egy színésznek játszani és hektikus, olykor nem előre meghatározott rendszer szerint éli az életét. Nekem az dicsőség, ha sikerült jól összeegyeztetni és megszervezni a logisztikát, de ma már nem tartom akkora varázslatnak. A nővéremre pedig mindig számíthatok, nagy segítség, ő sokat vigyázott a gyerekekre.

Mi okozott nehézséget, mivel kellett a leginkább megküzdened?

A fáradtság és a kialvatlanság kiborított és sokszor volt lelkiismeret-furdalásom is, mert élt bennem a vágy, hogy visszamenjek a színházba. Nem az a típusú nő vagyok, aki képes lenne három évig otthon maradni egy gyerekkel, megbolondulnék ebben a helyzetben. A férjemre és a nővéremre szerencsére számíthattam és visszatérhettem a munkámhoz.

Mi támogatott abban, hogy anyaként újraértékeld az életed és önmagad?

A férjem adta a legnagyobb támogatást és segítséget. Érdekes, hogy a darabban sokszor beszélünk arról, hogy a férfiak mennyire nem segítenek a gyereknevelésben, elég negatív módon tűnnek fel. Az én férjem viszont fantasztikus apa és a legszexibb, legvonzóbb tulajdonságának is azt tartom, ahogyan a gyerekeinkkel bánik. Aztán ott van a személyiségem is: rajtam fát lehet vágni, sokmindent kibírok, ez a gyereknevelésben olykor igazán jól tudott jönni még a legelején.

Mit szóltál az ötlethez, hogy olyan előadás szülessen, amely az anyaság témakörét járja körül? Mi volt az első gondolat, ami az eszedbe jutott?

Amikor elolvastam a szöveget, nagyon megtetszett, mert nem egy rózsaszín világban tűnteti fel az anyaságot. A terhességem alatt olvastam egy könyvet, amiben volt egy fotó a szülésről: a nő, arcán széles mosollyal, széttett lábakkal, egyik kezében egy tükörrel nézte, látható-e már a gyerekének a feje. Én nem ilyen könnyedén éltem meg ezt, a szülés igenis kemény, nehéz folyamat, nekem különösen az volt, hiszen Léna 4 kilóval és 60 centisen született, ahogy a gyereknevelés is rengeteg konfliktussal, nehézséggel jár. Persze a világ legszebb dolga, de vannak nehéz pillanatok is benne. Azt hiszem, az tetszett meg a leginkább a színdarabban, hogy vannak benne olyan élethelyzetek, amelyeket én is átéltem. Lénát például egy időben nagyon nehezen tudtam felöltöztetni és soha nem értünk be időben az óvodába. Néhányszor előfordult, hogy már előző este felöltöztettem, kabátot és cipőt leszámítva, így reggel nem kellett ezt a cirkuszt végigcsinálni. Most biztos elszörnyednek. A színdarabban is elhangzik ez a jó tanács, de a lányok mesélnek sztorikat a próbák során, hogy ők is ráismernek az életükre egy-egy helyzetből.

Hogy tapasztaltad, mi az, ami tabutéma az anyasággal kapcsolatban? És mi az, amiről ebben a produkcióban kendőzetlenül tudtok/fogtok beszélni?

Ahogy az imént is említettem, az anyaság nem egy konfliktus nélküli világ, hanem vannak benne nehézségek, küzdelmek. Vitatkoznék azzal, hogy a szülői szerep egy vele született képesség, sok mindent ugyanis meg kell tanulni. A színdarabban szarkasztikus humorral mondunk el egy-egy feladatot, amellyel szembetalálkozik egy nő a gyermekáldás után. Igyekszünk kendőzetlenül beszélni a szexuális életről is, amely óhatatlanul változik a szülés után. Néha, amikor egy nő fáradt, jobban esne neki egy masszírozás a férjétől, mint egy intim összebújás.

Hogy találtatok egymásra Ritával, Évával, Katával, Anitával?

Tallós Rita, a darab rendezője hívott fel, és először Botoskát (Botos Éva – a szerző) említette, hogy játszana a darabban. Nagyon jó barátom, tíz évig játszottunk együtt az Újszínházban. Imádom, mint színésznőt is, mert különleges tehetségnek tartom. A többiekkel, Katával és Anitával korábban nem találkoztam, ez az első alkalom, hogy együtt dolgozunk. Mivel szabadúszó lettem miskolci távozásom után, nem tudtam, hogyan alakul majd az évadom. Örültem, hogy egy zenés darabban szerepelhetek, amelyben táncolni és énekelni is van lehetőség. Az utóbbi időben sok drámát játszottam, kellett egy laza, humoros szerep, az Anyád kínja után viszont megint egy fajsúlyos feladat vár rám a Nemzeti Színházban, egy Bergmann darabban.

Készítette: Kiss Zsuzsanna, T.B.

Színház.hu