Március 15. - Cirkuszművészeti díjakat adtak át a Nagycirkuszban

Ünnepi műsorral emlékezett kedden az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra a Fővárosi Nagycirkusz, amelynek délutáni előadásán cirkuszművészeti díjakat adtak át.

    cirksuz

 

Az Atlantisz gyermekei című műsor közönségét Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntötte, majd Fekete Péter miniszteri biztossal, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) ügyvezető igazgatójával, valamint Eötvös Tiborral, az Artistaművészek Szakszervezetének elnökével közösen adták át a cirkuszművészeti díjakat az idei kitüntetett artistáknak.
    

A Cirkuszművészet Ifjú Csillaga díjat idén Biritz Ákos vehette át, aki 2013-ban végzett a Baross Imre Artistaképző Iskolában, majd két évig a Recirquel társulat tagja volt. A XI. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon gurtniszámával kiérdemelte a Latinai Nemzetközi Cirkuszfesztivál, valamint Valérie Fratellini különdíját is - közölte az MTI-vel a MACIVA.


cirkusz

    

Idén adták át először a közelmúltban elhunyt világhírű cirkuszigazgató, Tihany (Czeisler Ferenc, 1916-2016) tiszteletére alapított életműdíjat, amelyet elsőként idősebb Picard Vilmos vehetett át. Az előadó immár hatvan éve van a pályán, és 83 évesen jelenleg ő a legidősebb, aktívan fellépő magyar cirkuszművész.
    

Az ünnepi előadáson az idén Hortobágyi Károly-díjjal kitüntetett Russnák Norbert artistaművésznek is gratuláltak, aki jelenleg a Circus Roncallinál lép fel erőemelő számával.

süti beállítások módosítása