A gát - Előadás az esélyegyenlőség jegyében Weisz Fannival

A gát című előadás - amely az idei POSZT versenyprogramjába is bekerült - ezúttal azokat segíti maradandó művészeti élményhez jutni, akiket érzékszervi fogyatékosságaik távol tartanak a színház világától.

Március 20-án délután ismét többszörösen akadálymentesített körülmények között várja a látás- és hallássérült közönséget a kaposvári Csiky Gergely Színház.

 

Weisz Fanni a Csiky Gergely Színház háziasszonya:

A kaposvári Csiky Gergely Színház csatlakozik ahhoz a kezdeményezéshez, amely célul tűzte ki, hogy színházi előadásokat – és más kulturális eseményeket – hallás- és látássérültek is akadálymentesen megtekinthessenek. Az esemény háziasszonya nem más, mint az esélyegyenlőségi aktivistaként is népszerű Weisz Fanni. Segítségével és jelenlétével a Csiky párbeszédre szólítja a fiatalokat és az esélyegyenlőségi éstársadalmi felelősségvállalás mellett is komoly lépésekre szánja el magát.

 

gat

 

90 decibel project:

Az akadálymentesítés a nagy tapasztalattal és nemzetközi elismertséggel rendelkező 90 decibel Project munkatársai közreműködésével valósul meg. 2010 őszén a 90 decibel Project azzal a céllal jött létre, hogy a kulturális intézmények, s elsősorban a színházak ésa múzeumok nyújtotta élmények megtapasztalásához hozzásegítse látás- és hallássérült társainkat. A látássérültek számára az előadás előtt akadálymentes színpadbejárást biztosítanak, a darabot pedig narráció segítségével követhetik nyomon. Hallássérült vendégek részére jelnyelvi tolmács működik közre az előadás alatt.

 

Kölcsönös élményszerzés:

A Csiky Gergely Színház szeretne egyenlő esélyt biztosítani arra, hogy mindenki számára elérhető és átélhető legyen az az egyedi világ, amit estéről estére aszínházak biztosítanak a látogatók részére, ugyanakkor a művészeinek is különleges és egyedi lehetőséget teremt azzal, hogy játékukkal speciális körülmények között is kifejezhessék magukat. Így az élményszerzés kölcsönös, nemes feladat és célkitűzés.

ConorMcPherson: A gát - történetek a tűz körül

Vidéki ír kocsma, négy férfi és egy nő, ülnek, iszogatnak, beszélgetnek. És észrevétlen belecsúsznak egy olyan hangulatba, amiben mindenkiből kiszakad egy-egy furcsa és titokzatos történet, és maguk sem veszik észre, de életük egy fontos estéjét töltik itt együtt, amikor mindenkiről kiderül, mennyire vágyja a szeretetet, és közben az is kiderül, talán maguk sem hitték volna, de képesek is ezt a szeretetet nyújtani a másiknak. Talán mert egy kíváncsi, szép, szabad és törtszívű nő lépett közéjük néhány órára…

Főszerepben: Mészáros Sára, Szarvas József m.v., Sarkadi Kiss János, Váncsa Gábor, Kalmár Tamás

Rendező: Bérczes László

süti beállítások módosítása