Hat nagyszínpadi bemutatót tervez a szolnoki színház

Hat nagyszínpadi bérletes bemutatót tervez a 2016/2017-es évadban a szolnoki Szigligeti Színház - közölte Balázs Péter igazgató az MTI-vel pénteken.

 

Tájékoztatása szerint szeptember 23-án mutatják be Molnár László rendezésében az Anconai szerelmesek című vígjátékot. A darabban játszik majd többek között Barabás Botond, Harna Péter, Kertész Marcella, Jankovics Anna, Molnár Nikolett, vendégszínészként Bot Gábort és Böröndi Tamást hívták meg.

 

Október 7-én tűzik műsorra Kiss József rendezésében a Vidám kísértet című darabot, amelyben Gombos Judit "tündérien bolondos asszonyként" idézi meg a szellemeket - tette hozzá a direktor. A kezdeti vidám darabok után G. B. Shaw Szent Johanna című drámája következik Babarczy László rendezésében, főszerepben a friss Jászai Mari-díjas Molnár Nikolettel.

 

szigligeti

Fotó: szigligeti-szinhaz.hu

 

Novemberben mutatják be nyolc színésznő szereplésével Hadar Galron kortárs izraeli drámaíró Mikve című színművét a Szín-Mű-Helyben. Januárban lesz látható Radó Denise rendezésében a My Fair Lady Kertész Marcella főszereplésével. Március 15-ére emlékezve Csiszár Imre rendezésében A kőszívű ember fiait állítják színpadra. A szezont áprilisban Heltai Jenő Naftalin című vígjátékával zárják Balázs Péter rendezésében.

 

Az igazgató arról is tájékoztatott, hogy október 23-án lesz látható Az angyalok nem sírnak című darab a Turay Ida Színház vendégjátékában, amelyet a nemzeti ünnep előtt öt alkalommal tűznek műsorra a középiskolások számára. Hozzátette: decemberben tizedik alkalommal köszöntik az új évet a Szigligeti Színházból.

 

2017 februárban a gyerekeket várják Jankovics Anna rendezésében a Süsü a sárkány című darab bérleten kívüli, nagyszínpadi előadására. Szintén februárban tartják az Ádámok és Évák ünnepét, amelyre a középiskolák mellett meghívják a város általános iskoláit is. A témát idén májusban a jelentkezők számának függvényében határozzák majd meg.

 

MTI

 

süti beállítások módosítása