Támogatói és rászorulói jegyet is kínál a Tünet

A Tünet Együttes is elindítja Támogatói és Mecénás jegyrendszerét, és egy új jegytípust, a Rászoruló jegyet is felajánlja nézőinek.

 

Tünet Támogató/Támogató Tünet

 

A Tünet Együttes az idei év márciusától három új jegytípust kínál az előadásai megtekintésére. A szokásos Támogató és Mecénás jegyek mellé a Rászoruló jegyet is felajánlja azoknak, aki ugyan szeretnének színházba járni előadásokat nézni, de nem minden esetben tehetik meg, hogy akár 2000 forintot is kifizessenek egy jegyért.

 

A Tünet Együttes profiljában a társadalmi szerepvállalás a kezdetek óta kiemelt helyen szerepel. Szabó Réka, a társulat művészeti vezetője elmondta, hogy a közelmúltban éppen egy jótékonysági főzésen találkozott egy régi Tünet rajongóval. Miután beszélgettek kiderült, hogy a néző nagyon régen tudott előadást nézi a társulattól, s bármilyen kínos is volt, bevallotta, hogy nem engedheti meg magának. Ez a beszélgetés adta az ötletet, hogy a sokak által kínált támogatói jegyek mellé, a Tünet Együttes ne csupán támogatott, de támogató is legyen és a társulat előadásaira Rászoruló jegyet is lehessen váltani. S hogy mit kérnek érte cserébe? Őszinte véleményt, szubjektív élménybeszámolót.

 

tunet tttt 6 1

A felhívás:

 

Három új jeggyel szeretnénk Támogatók és Támogatottak lenni!


Ha szeretnél Tünet előadásokat nézni, de nem Telik jegyre, válaszd a Rászoruló jegyet!

Rászoruló Tarifa: az aktuális jegyár 50%-a
A Rászoruló jegy előadásonként korlátozott számban elérhető, jelentkezési sorrendben.
Mit várunk cserébe? Az előadásról egy kis szubjektív élménybeszámolót akár szövegesen, akár videó formájában.


Ha Támogatnád a Tünetet, válaszd a Támogató vagy a Mecénás jegyet, és élvezd az ezzel járó előnyöket!

Támogató Tarifa: 5000 Ft
Támogatásodért cserébe kiválaszthatod, hova szeretnél ülni. A nézőtéren névre szóló foglalt tábla vár majd, és helyedet várakozás nélkül elfoglalhatod. A holnapunkon való feltüntetéssel pedig szeretnénk megköszönni, hogy fontos neked a Tünet.

 

Mecénás Tarifa: 10.000 Ft
Ha Tünet Mecénás leszel, akkor a névre szóló foglalt tábla és a honlapon való feltüntetés mellett a következő felajánlások közül választhatsz:
T1: A következő bemutatónk házi főpróbájának megtekintése, és az azt követő megbeszélésen való támogató részvétel – oszd meg velünk benyomásaidat
T2: Biciklitúra Szász Danival és Tünet Tagokkal a Pilisben
T3: Vitorlázás Gőz Istvánnal és Tünet Tagokkal a Balatonon

 

A jegyek igénybevételének menete:
Írj a gyorgyi@tunetegyuttes.hu címre, hogy melyik előadásra, milyen időpontra, milyen jegyet igényelnél. Györgyi válaszol a részletekkel!

Te Tudod!

 

süti beállítások módosítása