Ahogy tetszik és A bajnok - Két premier a Katonában

Pintér Béla első kőszínházi rendezése, A bajnok ősbemutatóját szombaton a nagyszínpadon, míg Shakespeare Ahogy tetszik című művét Kovács D. Dániel rendezésében pénteken a Kamrában láthatta első alkalommal a közönség.

 

A bajnok

 

Az előadás Puccini A köpeny című operájának és más műveinek felhasználásával készütl. Pintér Béla elárulta, nem ismerte a magyar változatot, Puccini operáját mindig olasz nyelven hallotta, így semmi sem kötötte, könnyedén be tudta helyettesíteni az általa kitalált figurákat és helyzeteket. "Később a magyar szöveget olvasva teljesen egyértelművé vált számomra, hogy egyetlen mondatot sem akarok megtartani az eredetiből. Mivel a karaktereket, a helyszínt és a kort is gyökeresen megváltoztattam, a nyelvezet is ennek megfelelően alakult" - mondta darabjáról a szerző.

 

Az eredeti Puccini-darab a Szajna-parton játszódik valamikor a huszadik század elején egy halászbárkán. Egy hajóskapitány megöli az egyik rakodómunkást, mert rájön, hogy a férfi a felesége szeretője. Pintér Béla - saját bevallása szerint - azért vállalta el a színház igazgatója, Máté Gábor felkérését a rendezésre, mert az operát hallgatva egyszer csak eszébe jutott, hogyan lehetne átírni úgy, hogy meghökkentően eredetivé, aktuálissá váljon a mű.


A köpeny volt a kiindulási pont, de mivel Puccini műve a Triptichon része - a Gianni Schicchi és az Angelica nővér mellett - időtartama csupán negyvenöt perc. "Ez még egy egyfelvonásos darabhoz képest is túl rövid. Szerencsére hamar megtaláltam azokat a pontokat, ahol a cselekményt ki lehetett bővíteni" - mondta Pintér Béla, hozzátéve: a bővítményekhez Puccini más operáiból ollózott ki, illetve írt át részleteket - a Pillangókisasszonyból, a Toscából, a Turandotból és a Gianni Schicchiből - és a darabnak A bajnok címet adta.

 

Az előadásban Rezes Judit, Nagy Ervin, Jordán Adél, Pálmai Anna, Bezerédi Zoltán, Elek Ferenc és Rajkai Zoltán játszik. A díszlet Khell Zsolt, a jelmez Benedek Mari munkája. A zenei vezető Kéménczy Antal, dramaturg Enyedi Éva.

 

2235

Fotó: Horváth Judit

 

Ahogy tetszik

 

A színház másik hétvégi bemutatójában Borbély Alexandra és Tasnádi Bence játsszák a főszerepet. A Shakespeare-darab legújabb színpadi verziójának szövegkönyvét Nádasdy Ádám fordítása alapján Závada Péter írta.


Kovács D. Dániel elmondta: sokszor, amikor Shakespeare-t olvas, érti, hogy miért lehetett frappáns annak idején, és Závada Péterrel azon dolgoztak, hogy a szöveg most is az adott helyzetben könnyen értelmezhető legyen. Céljuk az volt, hogy csipkelődjenek is a korral, ironizáljanak vele egy kicsit, de közben meg tudjon szólalni az eredeti szándék.

 

"Megpróbáltuk nem mindig kikerülni azokat a problematikákat, amelyek tőlünk talán már távol állnak és inkább Shakespeare korát idézik, mint a pásztorjátékok kifigurázása, hanem egy picit belemenni a zsánerbe és megnézni, hogy mit rejt" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a Shakespeare-re jellemző kaotikus sokféleséget, játékosságot, szabadságot igyekeztek megtartani.


Az előadásban Borbély Alexandra és Tasnádi Bence mellett Dankó István, Kocsis Gergely, Fekete Ernő, Hegymegi Máté, Keresztes Tamás, Kiss Eszter, Ónodi Eszter, Pálos Hanna és Ujlaki Dénes játszik.


A díszlet és a jelmez Horváth Jenny, a zene Keresztes Tamás, a mozgás Hegymegi Máté munkája. Az előadás dramaturgja Radnai Annamária.

  

 ahogy 05

Fotó: Dömölky Dániel

 

"ELŰZÖTT HERCEG:
És ki ez a bolond?

 

JAQUES:
Remek bolond. Eddig ilyen céges karácsonyokat csinált.
Szerinte nincs olyan nő, aki csak szép és fiatal,
Mert annyi ész mindegyikbe szorult, hogy tudja ezt magáról.
Kedves, nem? Az agya egy láda, amiből hol 
egy golfütőt húz elő, hol egy vízibiciklit. 
Indokolatlan gumikacsát, vadászkést, 
kényszerzubbonyt, jojót, fémdetektoros 
biztonsági kaput, lángszórót, aknavetőt, 
dinnyés rágót, citromos szúnyogriasztót,
más néven "Szukut". Mikor nem nézünk oda,
egyenként átcsempészi a gondolatait a mi agyunkba.
Én is szeretnék bolond lenni. Kérek egy lila 
kényszerzubbonyt. Olyan divatos lenne!

 

ELŰZÖTT HERCEG:
Meg fogod kapni."

 

 

Képekben az előadásokról:

 

A BAJNOK

Fotók: Horváth Judit

2239

1.

2274

2.

2342

3.

2546

4.

2733

5.

3073

6.

3095

7.

3438

 8.

 

Giacomo Puccini műveinek felhasználásával írta: Pintér Béla
Zenei vezető: Kéménczy Antal


SZEREPLŐK
Rezes Judit, Nagy Ervin, Jordán Adél, Bezerédi Zoltán, Pálmai Anna, Elek Ferenc, Rajkai Zoltán


Díszlet: Khell Zsolt
Jelmez: Benedek Mari
Hangmester: Bagó Gizi, Berecz Bea
Zenei vezető: Kéménczy Antal
Zongora: Kéménczy Antal, Futó Balázs
Dramaturg: Enyedi Éva
Asszisztens: Budavári Réka
Rendező: Pintér Béla

 

 

 

AHOGY TETSZIK

 Fotók: Dömölky Dániel

 

ahogy 01

1.

ahogy 02

2.

ahogy 04

3.

ahogy 06

4.

ahogy 07

5.

ahogy 08

6.

ahogy 09

7.

ahogy 10

8.

ahogy 11

9.

ahogy 12

10.

ahogy 13

11.

ahogy 14

12.

ahogy 15 

13.

 

William Shakespeare nyomán, Nádasdy Ádám fordításának felhasználásával a szövegkönyvet írta Závada Péter

 

SZEREPLŐK
Borbély Alexandra, Dankó István, Kocsis Gergely, Fekete Ernő, Hegymegi Máté m.v., Keresztes Tamás, Kiss Eszter, Ónodi Eszter, Pálos Hanna, Tasnádi Bence, Ujlaki Dénes

 

ALKOTÓK
Díszlet és jelmez Horváth Jenny
Zene Keresztes Tamás
Hang Bartha Márk
Világítás Pető József
Mozgás Hegymegi Máté
Súgó Doma Petra
Dramaturg Radnai Annamária
Asszisztens Fejes Vera
Rendező Kovács D. Dániel


Munkatársak: Tóth László, Pető Sándor, Tőzsér Gábor, Bokor László, Szabó Gergely, Botka Zoltán, Kántor László, Vég Attila, Kelecsényi Bernadett, Ignácz Éva, Pintér Mária, Gáspár Viktória, Horváth József, Wirth Tamás, Koloszár László, Nedár Barnabás, Petróczy László, Gerlóczi Judit, Molnár Fanni Rebeka, Mucsi Gábor, Cs. Nagy Adrienn, Méreg Mariann, Lászlófi Orsolya, Juhász Judit, Mezővári Margit


Állathamisítók: Kozma Andrea, Kovács Tamás

 

A Színház az egész világ című monológ Szabó Lőrinc fordításában hangzik el

 

 

Katona József Színház, MTI

  

süti beállítások módosítása