"A munka közelebb vitt önmagamhoz" - Radnay Csilla válaszolt

Március 28-án mutatta be az Őszi szonátát az Orlai Produkció a Thália Színház Mikroszínpadán. Az előadás egyik szereplőjét, Radnay Csillát kérdezte a Marie Claire.

 

A Marie Claire cikkéből:

 

"Eva művészéletet élő, sikeres édesanyja árnyékában nő fel. Kapcsolatuk szerintem korántsem szeretetteljes, sőt az is kérdéses tudnak-e egyáltalán szeretni. Eva a gyermekkor kudarcaiból és az anyja szülői kudarcából nem tud kilépni, önálló személyiségét már felnőttként kezdi kialakítani és ebben a legfőbb pillérek személyes veszteségei, halott édesapja és halott gyermeke. Az idealizált érzelmeket, szeretetet, intimitást, gyengédséget, sőt a hitét is olyan személyekhez kapcsolja, akik a valóságban már elérhetetlenek számára" - mesélte szerepéről Radnay Csilla.

 

Radnay Csilla

Fotó: marieclaire.hu

 

A színésznő elmondta, nagyon szeret az édesanyját alakító Udvaros Dorottyával dolgozni. "Rettentően sokat tud a szakmáról és az életről egyaránt. Igazi maximalista, aki az első szótól az utolsó szögig a kezében tart egy előadást. Borzasztóan hálás vagyok, hogy partnerként kezel engem" - tette hozzá.

 

A 30 éves Radnay Csilla elárulta, a húszas éveit meglehetősen kaotikusan élte meg. "Eva tulajdonságaiból rám is jellemző az önbecsülés és az önbizalom hiánya vagy zavara, de a tapasztalások és a munka közelebb vittek önmagamhoz. Ma már nem akarok mindenkinek megfelelni. Az általam megformált, jellemben és motiváltságban teljesen különböző karakterek kinyitották számomra a világot és a perspektívát, amin keresztül az embereket nézem. A szakma elfogadásra tanított, empatikussá tett és jobban megértem az emberi lélek mozgatórugóit. És rengeteg nagyszerű emberrel dolgoztam együtt, akik aktívan vagy passzívan egyengették az utamat" - mesélte.

 

A színésznő elmesélte, nem készült tudatosan a pályára. "A zenével gyermekkora óta foglalkozott, inkább az érdekelte. Amikor a középiskolában bekerültem egy színjátszó körbe, akkor kristályosodott ki bennem, hogy ebbe az irányba szeretnék haladni, de még a főiskolás években is bizonytalan voltam a döntésemben. Zenés színészként azonban megtaláltam az egyensúlyt, szerencsére a két művészi vonal szorosan összefonódik az életemben."

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

süti beállítások módosítása