Szatmárnémetiben vendégszerepel a József Attila Színház

Balázs Fecó és a Korál együttes közismert slágerei hangzanak el a budapesti József Attila Színház Angyalföldi ballada című zenés előadásában, amely április 6-án, 19 órától a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében látható a Harag György Társulat meghívására.

A magyar fővárosban nagy sikerrel játszott produkciót Kertész Ákos Sikátor című regényéből Selmeczi Bea, Verebes István és a Korál együttes írta színpadra. Az előadás zeneszerzője Balázs Fecó, rendezője Verebes István, díszlettervezője Mira János. A főbb szerepekben Zöld Csaba, Ömböli Pál, Korponay Zsófia, Galambos Erzsi, Márkó Eszter és Chajnóczki Balázs látható.

 

angyalfoldiballada

 

Meddig kereshetünk kifogásokat, hibáztathatjuk társadalmi és szociális körülményeinket, ahelyett, hogy felelősséget vállalnánk tetteinkért? Erre a kérdésre keresi a választ az előadás. A parasztfiúból gyári munkássá váló Makra Vince igazi antik tragédiahős. Hübrisze annyiban tér el az antik hagyományokétól, hogy ott a hősök saját felsőbbrendűségük tudatában követik el a drámai vétséget, istenként ítélkezve, míg Makra Vince éppen komplexusai miatt kerül hasonló helyzetbe. Makra Vince hiába költözik Pestre egy jobb élet reményében, éhbérért robotol egy gyárban. Jóképű fiú, félénksége és elveszettsége miatt a nők messze elkerülik. Aztán megismerkedik Gabival. A nő először visszautasítja, de rövidesen kiderül, hogy csak azért, mert elvált asszony gyerekkel, és a korabeli erkölcsök szerint az ilyen nem feleségnek való. A balladisztikus darab nem csak egy tragikus szerelem állomásai követi nyomon, hanem a 60-as évek meghatározott sajátosságait és körülményeit is. Balázs Fecó dalai egyszerre érzékeltetik a balladisztikus hangvételt és a reményt egy jobb életre.

 

Jegyet váltani 30 lejes bemutató áron, a színház Horea úti jegypénztárában lehet, minden hétköznap 10 és 17 óra között, előadások előtt egy órával a helyszínen, vagy interneten a biletmaster.ro jegyértékesítő rendszeren keresztül. További információkért a 0261-712106 telefonszámon vagy a szervezes@harag.eu e-mailcímen lehet érdeklődni.

 

süti beállítások módosítása