Április 11-én, a magyar költészet napján Bálint András önálló estje, a Heltai naplója látható a Radnóti Színházban.
Ajánló:
„Öregkoromba kezdtem ezt a verset,
Ezerkilencszáznegyvennégybe volt,
Förtelmes év! Az ország haldokolt,
Jöttek reá vad, égető keservek.”
Így kezdi Heltai Jenő – eddig kiadatlan – ostromnaplóját, majd folytatja:
„Ezek a kusza följegyzések napról-napra íródtak lakásokban és pincékben, óvó- és illemhelyeken, kórházban, börtönben, menekülés és bujkálás közben.”
Heltai beszámol a hétköznapi borzalmakról, és bár megjárta a csillagos házakat és a Gestapo börtönét, mégis bájos humorral és öniróniával mesél, anekdotázik. Felidézi ifjúságát, a boldog békeidők Budapestjét, elhangzanak korabeli sanzonok és a János vitéz dalaiból is néhány (a zongoránál Darvas Ferenc). Emlékezni kell és nem szabad felejteni, állapítja meg, bár „unokáink nem fogják ezt a kort megérteni.”
Fotó: Dömölky Dániel
"Fantasztikus ajándék, hogy a család jóvoltából hozzájuthattam a följegyzéseihez, amelyek különböző lakásokban, óvó- és illemhelyeken, börtönben, kórházban, bujkálás közben íródtak a második világháború idején, 1944. március 19-étől a felszabadulásig. Egyszer már készítettem egy Heltai-estet, ami helyes, bájos verseket, dalokat, sanzonokat vonultatott fel. De most egy egészen más jellegű produkcióra készülök" - mesélte Bálint András a Színház.hu-nak a bemutató előtt.
"Az ostromnapló olyan szemszögből mutatja be 44-et, ami szerintem teljesen ismeretlen számunkra. A zsidó származású Heltai az üldöztetés idején már 73 éves volt, a teste, a lelke, az agya mégis mindent kibírt és végig humorral szemlélte a saját kalandjait. Ez lenyűgözően groteszk írásokat eredményezett. A stílusát jól szemlélti az, amikor lejegyzi, hogy a rádióban a János vitéz daljátékot éneklik az ő szövegeivel és hozzáteszi: 'Nekem nem szabadna hallgatnom, mert le kellett adnom a rádiómat'. Ez a helyzet is Örkény tollára méltó, mint a legtöbb történet, ami Heltaival megesett" - mondta Bálint András.
Fotó: Dömölky Dániel
Kritikus szemmel az előadásról:
„Mi is tehát ez a darab? Részletek Heltai kiadatlan háborús naplójából, Heltai-versek, kuplék – utóbbiak a napló elő- és erőterében. A szövegeket azzal a pontossággal, poentírozással, irodalmi és színpadi érzékkel szerkesztette, ragasztotta össze Bálint András, ahogyan ezt megszoktuk tőle. Pontosan tudja, mennyit képes a néző egy, azonos hangvételű megszólalásból befogadni, mikor kell váltani, hogyan kerülhet bele egy vers, egy kuplé úgy a naplójegyzetek közé, hogy abban semmi keresettség ne legyen, szervesen kapcsolódjon az előzőkhöz, magát a drámát vigye előre. Heltai naplójában – Bálint András interpretációjából legalábbis ez hallik ki – a leginkább megkapó a legrettenetesebb körülmények között is megőrződött irónia és önirónia, az anekdotázó kedv. Háborús napló – tehát félelem, rettenet, bujkálás, zsidók, akiket meg akarnak ölni, zsidók, akiket megöltek. Effélékről van szó, és a nézőtér mosolyog, fel-felnevet, hahotázik. Mert ilyen a napló hangja – helyenként legalábbis biztosan. S mert a régebbi, könnyed versek, kuplék jó helyre kerültek be az estbe. De legfőképpen azért, mert Bálint Andrásnak volt bátorsága és mértéktartása ezt megtenni. Úgy vegyíteni a viccet a tragikussal, hogy bár nevetünk, pontosan tudjuk, pontosan érezteti velünk, miféle tragédiák bújnak meg (ugyancsak bujkálnak) Heltai iróniája mögött.” /litera.hu, Schiller Erzsébet/
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.