Bajomi Nagy György kapta a Gábor Miklós-díjat

A Költészet Napján került sor az átadóra.

 DSC 9189

 

A Weöres Sándor Színház Shakespeare: Hamlet című előadása meghívást kapott az Átrium Film-Színházba -április 11-én láthatta a fővárosi közönség Czukor Balázs rendezését. Az előadás külföldre is eljutott: tavaly nyáron a svédországi Ystad városában játszott a társulat. Az előadás után díjátadással folytatódott az esemény: 2016-ban Bajomi Nagy György vehette át a Gábor Miklós-díjat.

 

Az elismerést Vass Éva, a művész özvegye alapította 2000-ben, a Gábor Miklós születésnapját megelőző egy év legjobb Shakespeare-alakításának díjazására. Átadására minden évben április 7-én, Gábor Miklós születésnapján, vagy ahhoz közeli időpontban kerül sor. A bronz plakett Vígh Tamás Kossuth-díjas szobrászművész alkotása, egyik oldalán Shakespeare, a másikon Gábor Miklós arcképe látható.

 

DSC 9188

 

Bajomi Nagy György eddigi elismerései:

 

2015. POSzT: a Színházi Dolgozók Szakszervezetének Básti Lajos díját Bajomi Nagy György kapta a szombathelyi Weöres Sándor Színház Vitéz Mihály című előadásában nyújtott alakításáért.

 

2015. Városmajori Színházi Szemle: a legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést Bajomi Nagy György vehette át a Vitéz Mihály című produkcióban nyújtott alakításáért.

 

2015. Thália Humorfesztivál: a zsűri különdíját Bajomi Nagy György vehette át a szombathelyi Weöres Sándor Színház A hülyéje című előadásban nyújtott játékáért.

 

DSC 9196

 

Interjúrészlet Bajomi Nagy Györggyel:

(...)

– Czukor Balázs rendező azt nyilatkozta: az a probléma foglalkoztatta, milyen nehezen dolgozzuk fel egy családtagunk halálát. Modern Hamletet játszanak Nádasdy Ádám fordításában, de miért raktak bele pluszszövegeket?

 

– Kortalannak játsszuk a Hamletet, és a húzás miatt sok civil szöveget írtunk bele, a színészek, a dramaturg, a rendező. Egy hónapig írtuk és három hétig próbáltuk. A színészjelenetben például viccet mondok. Hamlet híres monológja annyi maradt: „Lenni vagy nem lenni, hát ez az, bazmeg.”

 

– Vágyott arra, hogy Hamletet játsszon? Nem tartja kicsit későinek a szerepet?

 

– Sosem vágytam rá, nem vagyok önmarcangoló típus. Először fiatalabb Hamletben gondolkodtak, de elszerződött a kiválasztott színész. Abban a verzióban nem is lettem volna benne. Mikor felhívott Czukor Balázs, még szó sem volt róla, mit fogok játszani. Bármi más lehettem volna. Amikor kiderült, hogy én vagyok Hamlet, azt gondoltam, 49 évesen, ezzel az alkattal, ez lesz életem legnagyobb bukása. Szerencsére nem így lett. Most már lehetek akár Nyilas Misi vagy Rómeó is.

 

Folytatást a NOL.hu-n talál.

süti beállítások módosítása