Már javul Kulka János állapota - A család közleménye

A Katona József Színház művészét sztrókkal szállították a kórházba, a műtétje után már lábadozik.

 janos

 

Kulka családjának közleménye szerint a színész állapota súlyos, de észlelhető javulás. Az Amerikai úti Országos Klinika Idegtudományi Intézetben fekvő színész már magához tért, és a szemével kommunikálva képes reagálni a környezetére, de egyelőre nem tudja mozgatni a bal kezét.

 

Az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet közleményében úgy fogalmazott: a színművész tünetei napról napra enyhülnek, Kulka János "az időablakon belül sikeres stroke ellátásban részesült, az elzáródott agyi érből sikerült a véralvadékot eltávolítani".

   

Sztrók esetében többeknél előfordul, hogy akár a teljes mozdulatlanságot követően a páciens újra tudja használni az addig nehezen, vagy egyáltalán nem mozgatható végtagjait. A teljes gyógyulásra is számtalan példa van.

 

Időközben Kulka Jánost a kaliforniai Tiburon filmfesztiválon a Félvilágban nyújtott alakításáért tüntették ki.

 

Forrás: MTI, Színház.hu

süti beállítások módosítása