Visszavonul James Levine, a New York-i Metropolitan főzeneigazgatója

40 év után, egészsége megrendülése miatt még idén visszavonul James Levine, a New York-i Metropolitan Opera főzeneigazgatója.

    

A 72 esztendős Levine a nyugdíjba vonulásával kapcsolatos tervét csütörtökön jelentette be. A vezető karmester, aki az utóbbi években Parkinson-kórral és más betegségekkel küzdött, a 2015-16-os évad végén, májusban köszön le posztjáról.


levine

    

"Kimondhatatlanul büszke vagyok mindarra, amit egy társulatként képesek voltunk elérni, a repertoár bővítésétől a zenei világ egyik legragyogóbb zenekarának és kórusának létrehozásáig" - fogalmazott Levine közleményében.
    

Visszavonulása után megkapja az operaház nyugalmazott főzeneigazgatója címet, és az intézmény fiatal tehetségeket gondozó programjában dolgozik tovább.
    

Levine-t a zenészek, az énekesek és a közönség is szeretettel vette körül pályafutása során. A Metropolitan Operában 1971-ben debütált Puccini Toscájával, öt évvel később nevezték ki az opera művészeti vezetőjévé. Több mint 2500 előadás karmestere volt, több tucatnyi operaházban vezényelt klasszikus és kortárs zenéket.
    

Egészsége 2011-ben romlott meg, bal oldala részben meg is bénult. Két év kihagyás után kerekesszékben tért vissza a pódiumra, és onnan vezényelte a zenekart.
    

"Nincs még egy olyan karmester az operatörténetben, aki annyi mindent elért volna, mint Jim hosszú karrierje során a Metben" - hangsúlyozta Peter Gelb, az operaház vezérigazgatója. 
    

Utódját a következő hónapokban nevezi ki. A posztra a legesélyesebbek között tartják számon a 41 éves Yannick Nezet-Seguint, a Philadelphiai Zenekar főzeneigazgatóját, és az 51 éves Gianandrea Nosedát, a torinói Teatro Regio főzeneigazgatóját.

süti beállítások módosítása