Búcsúzó előadások a Scallabouche tavaszi kínálatában

Ebben a színházi évadban április 21-én csütörtökön utoljára látható a Scallabouche Társulat angol nyelvű, improvizációs előadása, a Story Room és a H@Hamlet.

 

A Scallabouche ajánlója:

 

A Story Room néhány év szünet után 2015-ben került újra a társulat repertoárjára, a közönség érdeklődésének köszönhetően. Mitől lehet évek óta érdekes és sikeres a produkció? Talán mivel improvizációs technikára épülő és több évadot, több helyszínt is megjárt előadásról van szó, nem fáradhat el. A színészek élete is máshol tart, mint a kezdetek kezdetén, újabb tapasztalatokkal lettek gazdagabbak, amiből meríthetnek, és a körülöttük lévő világ is sokat változott az évek során, ami nagyban befolyásolja az est történetét, és például tíz évvel ezelőtt nem biztos, hogy előkerült volna egy iPad a nézők táskájából, amit a színészeknek mindenképp bele kell szőnie az előadásba.

 

story 


Szintén utoljára látható az évadban a H@Hamlet május 17-én. A társulat ehhez az előadásához William Shakespeare Hamlet történetét vette alapul és abból kiindulva építette fel saját Hamlet produkcióját, ami az élet és a halál mezsgyéjének, a halál elfogadásának és megmagyarázhatatlanságának, az élet élvezetének vagy épp az egyén szenvedéseinek tematikájával, valamint a generációk közötti feszültségekkel, a szülő-gyerek viszonnyal, a virtuális és a való világ ütköztetésével, kommunikációval, a szabadság mibenlétével és az utópia-építéssel foglalkozik. Hogyan kommunikálunk a mindennapokban, mennyit számít a virtuális és a személyes jelenlét a kapcsolatokban?

 

„…A számítógépe előtt élő fiatal, aki szívesebben közeledik a képernyőhöz és a számítógépes játékokhoz mint hús-vér emberekhez, egy virtuális utópiáról álmodozik, és a virtuális világban, játékokban keres megnyugvást, de csalódnia kell, mert az általa teremtett figurák és világ átveszi élete fölött az irányítást. Gertrud harcol az öregedés ellen, Ophélia pedig nem akar fölnőni, beleragad a kamaszkor életérzésébe. Claudius a macsó figura, akinek fogalma sincs, hogy kell jó családfőnek lenni, de nem hajlandó lemondani a domináns szerepről…”

 

hhamlet


A Scallabouche Társulat másfél évvel ezelőtt bemutatott darabja a Semleges nemek következő színházi évadban nem kerül már műsorra. Három alkalommal lesz látható még, májusban. Egyszer Budapesten, illetve két vidéki városban lép fel az előadással a társulat.

 

A vidéki vendégfellépések érdekessége, hogy Szegeden az Egyetemi Tavaszi Fesztivál keretein belül mutatják be az előadást, Miskolcra pedig a Hámori Waldorf Iskola hívta meg a produkciót

 

A budapesti előadás lesz a darabtemetés, melyet a Jurányi Inkubátorház Scallabouche termében tartanak.

 

süti beállítások módosítása