Cannes - Makk Károly Szerelem című filmje a klasszikusok programjában

Makk Károly Szerelem című alkotása meghívást kapott a 69. cannes-i filmfesztivál nagy klasszikusok felújított változatát bemutató programjába - jelentették be szerdán a szervezők Párizsban.

 

A három színészóriás, Törőcsik Mari, Darvas Lili és Darvas Iván főszereplésével 45 évvel ezelőtt készült film felújított változatát a Magyar Nemzeti Filmalap kezdeményezésére mutatják be a Cannes Classics nevű programban.


A költői szépségű Szerelem Makk Károly, Déry Tibor író és Tóth János operatőr egyszeri és megismételhetetlen közös alkotása, a "Budapesti tizenkettő" filmjeinek egyike - emlékeztetett közleményében a Filmalap.


Az 1971-ben készült film központi témája két asszony különös kapcsolata: mindkettejük életének középpontjában ugyanaz a férfi áll. Az 1950-es években játszódó történetben egy fiatal tanárnő hűségesen várja haza a politikai okokból bebörtönzött férjét, miközben haldokló anyósát ápolja és elhiteti vele, hogy fia Amerikában filmez, boldog, és megtalálta élete célját.

 

szerelem torocsik makk darvas cannes

Törőcsik Mari, Makk Károly és Darvas Lili Cannes -ban, 1971

fotó: MTI/AP)


A Szerelem nemzetközi premierjét 1971-ben tartották a cannes-i filmfesztiválon, ahol többek között elnyerte a zsűri díját, majd világszerte nagy sikert aratott. Az eredeti 35 mm-es film felújítása 4K digitális hordozóra a Magyar Művészeti Akadémia pályázati támogatásával, a MaNDA közreműködésével, a Focus-Fox Stúdióban és a Magyar Filmlaborban készül. A teljes körűen restaurált Szerelem Cannes-ban lesz látható először.


Az idén 90 éves Makk Károlynak hat filmjét mutatták be a cannes-i filmfesztiválon 1955 és 1987 között. A Cannes-ban is díjazott Törőcsik Mari pedig tavaly volt 80 éves. A tervek szerint mindketten személyesen vesznek részt a felújított és digitalizált Szerelem cannes-i díszbemutatóján.


A filmklasszikusokat bemutató válogatás egyik díszvendége az idén 80 éves William Friedkin amerikai filmrendező lesz, tisztelegnek Raymond Depardon és Frederick Wiseman dokumentumfilmesek előtt, levetítik az 1966-os cannes-i fesztivál megosztott fődíjas alkotásait, megünneplik az idén 70 éves Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségét (FIPRESCI), valamint bemutatnak a filmművészet történetéről szóló kilenc dokumentumfilmet is, köztük Pierre Filmon francia rendező Zsigmond Vilmosról készült portréfilmjét.


A 69. cannes-i filmfesztivál május 11-én nyílik meg a francia Riviérán, és május 22-ig tart. A hivatalos versenyprogram nemzetközi zsűrijének elnöke George Miller ausztrál filmrendező lesz. Tóth Luca Superbia című animációs rövidfilmjét a Kritikusok Hete elnevezésű párhuzamos programban, egy másik animációs rövidfilmet, Andrasev Nadja A nyalintás nesze című alkotását pedig a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programban mutatják be.

 

MTI

 

 

 

süti beállítások módosítása