Faust, az elkárhozott - A Pécsi Balett ősbemutatója a Tavaszi Fesztiválon

A Budapesti Tavaszi Fesztivál felkérésére készül az 55 éves Pécsi Balett társulata Dubrovay László Kossuth-díjas Érdemes művész: Faust, az elkárhozott című balettjének ősbemutatójára.

Dubrovay több mint két évtizede fejezte be nagyszabású balettjét. A Goethe remekműve ihletésére készült kompozíció 2016. április 22-én a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében kel életre. Az elmúlt hetven évben nem született ilyen nagyszabású, egész estét betöltő táncjáték Magyarországon.

 

A zenemű a Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar előadásában szólal meg. Vezényel: Záborszky Kálmán Liszt-díjas Kiváló művész.

 

pecsibalettfaust2web

 

A koreográfus Vincze Balázs Harangozó-díjas, Imre Zoltán-díjas, a társulat igazgatója:

 

 

„Nagy megtiszteltetés és felelősség egy kortárs zeneszerző mesterművéhez elsőként koreográfiát készíteni. Dubrovay László Faustja monumentális, szinopszisa aprólékosan részletezett, elképesztően színes, a zenemű szinte tánc nélkül is vizualizálható. Ez bizonyos szempontból segít, de ugyanakkor extra feladat elé is állít, hiszen a saját elképzeléseimet úgy kell összhangba hoznom a zeneszerzőjével, hogy végül a kettőnk víziója eggyé váljon. A Pécsi Balett repertoárjának visszatérő szereplői a nagy klasszikusok mellett a kortárs magyar zeneszerzők művei. Számos alkalommal dolgoztam már én is kortárs szerzővel, csakhogy akkor a koreográfiai folyamat részeként íródott a zene. Most nem én diktálok, de örömmel lépek be Laci bácsi világába, mert hihetetlenül izgalmas, szenvedélyes és dinamikus. Személyisége legalább annyira inspirál, mint Faust bolyongása, szerelmei és pokoljárása. Izgalmas időszak előtt állunk táncosaimmal, melyre az élő zenekarral történő bemutató Záborszky Kálmán Liszt-díjas Kiváló művész vezényletével teszi majd fel a koronát 2016. április 22-én a Müpában.”

 

Dubrovay László zeneszerző gondolatai:

 

 „Öreg korában ki ne gondolna arra, milyen lenne az összegyűjtött tapasztalatok, ismeretek birtokában megfiatalodni, még egyszer élvezni a fiatalság minden vonzerejét, végigélni az új élet által kínált sokféle szépséget, gazdagságot?

Goethe Faustja ezért a célért szövetségre lép az ördöggel, halála után testét a pokoli erők rendelkezésére bocsátja. De egy tisztességes, becsületes, példamutató élet után az elkárhozás megtörténhet? Győzhetnek a gonosz erők? Erre a kérdésre válaszol a táncdráma.

Zenéje az elmúlt 70 év egyik legnagyobb szabású eredeti balett-kompozíciója. A cselekmény dramaturgiája számomra lehetőséget nyújtott sokféle hangvétel, gesztus-és mozdulat gazdag zenei anyag megteremtésére, amely szolgálja a tánc és a mozgás közlésrendszerével együtt a harmonikus színpadi megvalósítást.”

 

pecsibalettfaust1web


Faust, az elkárhozott - táncdráma két részben

Budapesti Tavaszi Fesztivál | 2016. április 22. Müpa

Zeneszerző: Dubrovay László Kossuth-díjas

Díszlet- és jelmeztervező: Molnár Zsuzsa

Dramaturg: Molnár Zsuzsa, Uhrik Dóra Kossuth-díjas, Liszt-díjas Érdemes művész

A koreográfus asszisztense: Molnár Zsolt

Koreográfus: Vincze Balázs Harangozó-díjas, Imre Zoltán-díjas

 

Közreműködik:
a Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar

Vezényel: Záborszky Kálmán Liszt-díjas Kiváló művész

Táncolják a Pécsi Balett táncművészei:

Faust: Kerekes Soma Lőrinc Fülöp Viktor-ösztöndíjas

Mefisztó: Koncz Péter

Istenúrfi: Molnár Zsolt

Margit: Ujvári Katalin

Afrodité: Vincze Brigitta

Fehér angyalok: Kócsy Mónika, Tuboly Szilárd

Fekete angyalok: Madonia Florence, Szabó Márton Esztrád Színház Művészeti Ösztöndíj nyertese

Ikarosz: Matola Dávid

Plutus: Molnár Zsolt

Bálint, Margit testvére: Matola Dávid Fülöp Viktor-ösztöndíjas

Nimfák: Bálint Adél, Hoffman Virág Zoé, Szécsi Theodóra, Ujvári Katalin

Alvilági nép / Világi nép: Téglás Bánk, Keresztes Patrik, Matola Dávid, Bálint Adél, Hoffman Virág Zoé, Szécsi Theodóra, Ujvári Katalin

 

 

süti beállítások módosítása