Színpadi produkció készül A Bunkerrajzolóból

Nagyszabású színpadi produkció készül Géczi János tavaly megjelent könyvéből, a Vad Fruttik zenekar frontembere, Likó Marcell élettörténetét és nemzedékének problémáit feldolgozó A Bunkerrajzoló című írásából: a veszprémi Pannon Várszínház és az Athenaeum Kiadó közös előadásának kőszínházi ősbemutatója novemberben lesz a veszprémi Hangvillában.

 

Vándorfi László, a színház ügyvezető igazgatója a produkciót beharangozó szombati sajtótájékoztatón, amelyet a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretében tartottak, elmondta, hogy a társulat tagjaival, Molnár Ervinnel és Lenchés Mártonnal közösen alkalmazzák színpadra a József Attila-díjas író és képzőművész könyvét.


A kortárs táncot, a prózát, az éneket és a képzőművészetet ötvöző előadás a Vad Fruttik zenekar dalai köré szerveződik. A könyv színpadra állításának nehézségeiről szólva Vándorfi László elmondta, hogy bár az írás monológnak tűnhet, valójában folyamatos párbeszéd zajlik a főszereplő és az író között, és ők erre helyezik a hangsúlyt.


"Ebben a dialógusban fog megjelenni a könyv nagyon sok motívuma, de nem az epikai szerkesztés szabályai szerint, hanem a dalok elvont képi, irracionális szerkesztését használva a dramaturgia fő vonalaként" - fogalmazott az alkotó.

 

bunkerrajzolo

Fotó: librarius.hu


Az ifjú főszereplőn kívül tehát megjelenik a darabban maga az író is, akit Krámer György Harangozó-díjas táncművész, koreográfus fog alakítani, és aki, akárcsak a könyvben, néma lesz, és csupán mozdulataival, kortárs táncszínházi elemekkel fogja terelgetni a főhőst és hozza be az újabb és újabb motívumokat.


A darab másik fontos szerkesztési elve, hogy a főszereplő több alakban jelenik meg. Ez a hármasság szimultán lesz jelen, az egyes alakok ugyanis különböző személyiségvonásokat erősítenek fel. Szente Árpád Csaba a naivabb, a világra rácsodálkozóbb figurát testesíti meg, Szelle Dávid az élet sűrűjébe csöppenő művészt, Kékesi Gábor egy "összegző" alakot jelenít meg.


A zenés produkció elkészítésének gondolata tavaly nyáron fogalmazódott meg először. A jelenlegi tervek szerint május végére készül el az első olvasat, nyár elején kezdődnek az olvasó-, és szeptember közepén Veszprémben a színpadi próbák.


A darab kőszínházi ősbemutatója november 5-én lesz a veszprémi Hangvillában, míg a budapesti premiert november 14-én tartják a Thália Színházban. A későbbiekben az ország számos pontjára szeretnék elvinni a produkciót.


A tavalyi Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon megjelent A Bunkerrajzoló című élettörténet-rekonstrukció két különleges szellem, Géczi János, a máig legendás Vadnarancsok szerzője és a Vad Fruttik énekese, Likó Marcell találkozásának gyümölcse.


Nyáry Krisztián, a kiadó igazgatója a sajtótájékoztatón megjegyezte, azért lett a könyv sikeres, mert két olyan ember együttműködésével született meg, akik mindketten nagyon jól ki tudják fejezni az általuk megfigyelt nemzedéknek azt az érzelmi tapasztalatát, amelyben benne van a kívülállóság, az elveszettség érzése.

 

MTI

 

süti beállítások módosítása