A társadalmi felelősségvállalás az ARTista Café áprilisi témája

Miként tudnak színt vinni a zsonglőrök, artisták, bohócok és bűvészek a betegek, idősek vagy szegénységben élők életébe? Ezeket a kérdéseket állítják a Fővárosi Nagycirkusz havi műsoros pódiumbeszélgetésének, az ARTista Café legközelebbi, április 25-ei alkalmának középpontjába.

 

Izgalmas kérdést járnak körül: hogyan, miben tudnak segíteni a cirkuszművészek azokon, akik valamilyen szempontból elesettek, hátrányos helyzetűek, azokon, akiknek kevés okuk van boldognak lenni, mosolyogni. Azoknak, akik kórházban gyógyulnak, szegény régióban, netán börtönben vagy háború sújtotta területen élnek.

 

A pódiumbeszélgetésre csupa olyan vendéget hívtak meg a szervezők, akik arra tették fel az életüket, hogy másokat felvidítsanak:

- Gelencsér Tünde, a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány művészeti vezetője

- Greifenstein János bohóctréner

- Feuer Yvette, a Bohócok a Láthatáron Csoport alapítója

- Gallyas Veronika, a Magyar Zsonglőr Egyesület elnöke

- Kaszányi Roland bűvész, a Mosolygó Kórház Alapítvány munkatársa

 

ARTista illusztracio 1

 

Ugyancsak érdekes szempontokat – és várhatóan – történeteket mond el a másik oldal, a hivatásos gyógyítók egy jeles képviselője is, dr. Kriván Gergely, a Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályának osztályvezető főorvosa. Az estet Vincze Lilla énekesnő vezeti majd fel a Legyetek jók, ha tudtok című dalával. 

 

Az előző ARTista Cafékhoz hasonlóan, a pódiumbeszélgetés közben most is készülnek cirkuszi, irodalmi, zenei műsorszámokkal, az este második felében pedig a kötetlen beszélgetés közben mindenkit vendégül látnak egy-egy csésze teára, kávéra a Dallmayr cég jóvoltából. A program ingyenes, ugyanakkor regisztrációt kérnek a www.mitnekedcirkusz.hu oldalon keresztül.


Minden cirkusz iránt érdeklődőt és rajongót szeretettel várnak április 25-én hétfőn este 18.00 órakor a Fővárosi Nagycirkuszban!


Az ARTista Café következő, május 30-ai témája a cirkuszi sátor hangulata, az utazó társulatok élete lesz.

 

Kapcsolódó program:
- Vincze Lilla és a Napoleon Boulvard június 26-án 19.00 órakor a Fővárosi Nagycirkuszban tartja 30 éves jubileumi nagykoncertjét Júlia nem akar a földön járni címmel, a különleges, összművészeti est során fellép a Talamba ütőegyüttes, Kerékgyártó Edina táncművész, Dóka Attila gitáros-énekes és természetesen a Fővárosi Nagycirkusz Atlantisz gyermekei című vízi cirkuszi előadásának sztárjai. Az ünnepi koncert során végre kiderül a címadó dal talánya, Júlia valóban nem akar-e a földön járni...

 

süti beállítások módosítása