Sötétség délben - Koestler- felolvasószínház a Maladypében

A Maladype Színház a Bázis sajátos, intim terének előnyeit megragadva, 2013-ban felolvasószínházi sorozatot indított közönségének.

A program közismert és kevésbé ismert szerzők, kortárs írók és drámaírók műveivel ismerteti meg a közönséget. A bemutatásra kiválasztott művek és kortárs színdarabok kivételes rendezői megoldásokban kerülnek színre a Maladype színészei és vendégművészek tolmácsolásában.

 

Keszeg Laszlo


A Maladype jubileumi évadjának központi témája a diktatúrák térnyerése az emberi lelkek felett. Mi az egyén felelőssége a totalitárius rendszer körülményei között; hogyan teremthető újra a „személyes szabadság emlékezete”, a saját döntésre, a saját élet választására való képesség és  felelősség  vállalása? Ezen  gondolatok mentén került sor Viktor Kravcsenko: Én a szabadságot választottam című művéből (rendező: Balázs Zoltán) és Konrád György-Szelényi Iván Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című kötetéből (rendező: Szabó Máté) készült felolvasószínházi adaptációk bemutatására.

 

Az idei évadban a programsorozat utolsó állomásaként április 29-én, pénteken, 19.00 órától láthatják a nézők a Maladype Bázison Arthur Koestler: Sötétség délben című regényéből készült felolvasószínházi előadást,  Keszég László rendezésében, a Maladype színészeinek – Huszárik Kata, Szilágyi Ágota, Tankó és Bödők Zsigmond – előadásában, Márkos Albert csellista közreműködésével.

 

Sotetseg delben

 

A műről:

 

Arthur Koestler műve 1940-ben látott először napvilágot, s a század egyik legnagyobb vihart kavart regénye lett, amely túlmutat publicisztikus aktualitáson és politikai botrányon. A szerző fiatalon a kommunista mozgalom vehemens elkötelezettje, a „hitehagyás” friss sebének fájdalmával, ugyanakkor éles logikával és az írói képzelet szenvedélyével írta meg művét, amelyben a 30-as évek nagy szovjet pereinek emberi kérdéseit kívánta bonckés alá venni.

Nyikolaj Szemjonovics Rubasov, a regény hőse a régi bolsevik gárdavezető alakjaihoz tartozó, a szovjetrendszert a legnagyobb külső nehézségek és belső kétségek között is hűen szolgáló, jelentős funkcionárius, egyik napról a másikra egy börtöncellában találja magát. Vádlói hajdani elvbarátai, s a három kihallgatáson keresztül folyó lelki procedúra tétje: Rubasov belátja-e, hogy "a közös ügy" - a kommunista forradalom logikája és az áldozatvállalás szelleme szerint - a legvégső megaláztatást, az el nem követett bűnök vállalását és az áldozatként való önfeláldozást várja tőle.

 

Rendező: Keszég László

Játsszák: Bödők Zsigmond, Huszárik Kata, Szilágyi Erika, Tankó Erika

Közreműködik: Márkos Albert - cselló

Időpont: 2016. április 29., péntek, 19.00

Helyszín: Maladype Bázis, VIII.ker. Mikszáth tér 2., I. emelet

 

 

süti beállítások módosítása